Még egy Pac-Manes event is érkezik a Tekken 7-be Kunimitsu mellett

2020. november 08.
11.6831
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Nagyon hamar bekövetkezik a Tekken 7 következő, soron következő negyedik szezonja, aminek keretén belül bekerül a játékba a Tekken 2-ben bemutatkozott Kunimitsu, valamint még egy vadonatúj pályával is kiegészül a produktum.

A Bandai Namco bejelentette ugyanis, hogy november 10-én fog berobbanni közénk az új évad, melynek berkeiben Kunimitsun túl még a Vermillion Gates pálya is bekerül. Az alábbi videó tisztázza a szezon újdonságait, változtatásait, a karakterek új mozdulatait, valamint természetesen Kunimitsuból is kapunk látnivalókat.

Sőt mi több, lesz még egy Pac-Manes event is, ami egy ideiglenesen elérhető, tematikus pályát fog elérhetővé tenni, tekintve hogy idén ünnepli a negyvenedik születésnapját a kis figura.

Nézd nagyban ezt a videót!



Tekken 7 következő, soron következő negyedik szezonja, aminek keretén belül bekerül a játékba a Tekken 2-ben bemutatkozott Kunimitsu, valamint még egy vadonatúj pályával is kiegészül a produktum.'>
5 hozzászólás

Tommy

3 éve, 8 hónapja és 25 napja

Négy perces launch trailer, az igen. röhögő smiley

válasz erre

muki

3 éve, 8 hónapja és 25 napja

Király a pacmanes pálya.

válasz erre

Mordorer

3 éve, 8 hónapja és 25 napja

Rohadt jó! mosolygó smiley

válasz erre

VaPe

3 éve, 8 hónapja és 26 napja

Az igen! meglepett smiley

válasz erre

Patrik94

3 éve, 8 hónapja és 26 napja

Pacman nagyon jó ötlet, kíváncsian várom!

válasz erre
Tekken 7
9.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja