Máris készül a Life is Strange 2?

2015. november 09.
2.0981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Noha egyelőre még nem került hivatalos, de sokkal inkább formális bejelentésre, ellenben Alain Damasio, a Dontnod Entertainment társ-alapítója érdekes részletet kotyogott el a francia Alchimy munkatársainak a Life is Strange jövőjéről.

Mint ismert, Alain volt az első rész történetének egyik szerzője, a magazinnak pedig nemrégiben arról beszélt, hogy tervei szerint részt fog venni a Life is Strange 2 munkálataiban - természetesen csak úgy, mint korábban, segítőként.

Mindezt nyilván nem kell magyarázni azzal kapcsolatban, hogy a kijelentés mit is jelent a gyakorlatban, mint ahogyan azt sem, hogy az első évad elképesztő sikerei után egy pillanatig se legyen kérdéses előttünk, hogy a jövőben még hallani fogunk a játékról.
Life is Strange jövőjéről.'>
4 hozzászólás

totyak

9 éve, 2 hónapja

Még az 5. rész hátra van nekem, vároma magyarítást. Tesóm már végigtolta, azt mondta nagyon ütős. Őszintén szólva nem tudom mit akarnak egy második részbe rakni. Kicsit elcsépelt lenne megint egy időviszatekerős móka. Az már csak a megszerzett siker meglovagolásának tűnik nekem.

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 2 hónapja

Én nagyon szívesen várom a következő részt.
Az elsőt imádom, remélem a folytatás is fantasztikus lesz.

válasz erre

Ronalddo

9 éve, 2 hónapja

Az elsőnek is még csak most álltam neki, nem kell kapkodni srácok... röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

9 éve, 2 hónapja

Nem ültek sokáig a babérjaikon. mosolygó smiley

válasz erre
Life is Strange
7.600 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja