Máris félmillió példány fogyott a Warhammer: Vermintide 2-ből

2018. március 12.
4.0951
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Fatshark bejelentette, hogy várakozásaiknak megfelelően óriási érdeklődés kíséretében rajtolt el PC-n a Warhammer: Vermintide 2, lévén a játékból több mint 500 ezer példányt sikerült eladniuk kevesebb, mint egy hét alatt.

Ez kizárólag egy Steamen megjelent digitális változat esetében elképesztően jó eredmény, amit a fejlesztők kiegészítettek azzal, hogy a félmilliónál is több eladás mellett a játékosok már 204 millió percet nézték a Warhammer: Vermintide 2 élő közvetítéseit, miközben már most 50 milliárd ellenfelet öltek meg, amire a készítők 100 százalékig büszkék.

A Warhammer: Vermintide 2 esetében pedig ez még csak a kezdet, hiszen a játék konzolos változatai még meg sem érkeztek, sőt mi több, bizonyára a PC-s változatból is sikerül eladni pluszban pár százezer darabot.
Warhammer: Vermintide 2, lévén a játékból több mint 500 ezer példányt sikerült eladniuk kevesebb, mint egy hét alatt.'>
2 hozzászólás

petrovicsz

6 éve, 7 hónapja és 17 napja

Az tényleg szép eredmény!

válasz erre

Mordorer

6 éve, 7 hónapja és 17 napja

Ez gyors volt! meglepett smiley

válasz erre
Warhammer: Vermintide 2
11.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaGargameth profiljamarco profiljarDAVE profilja