Máris egymillió játékossal büszkélkedhet a Fortnite, jön az új Survival mód

2017. augusztus 20.
4.6251
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Epic Games nagy boldogan jelentette be, hogy érdemes volt eddig várniuk a Fortnite megjelenésével, a játék ugyanis már most elérte az egymillió játékosszámot, aminek örömére még ebben a hónapban friss tartalmakkal gazdagodik.

A csapat tervei szerint ugyanis augusztus 29-én jelenhet majd meg az új Survival mód a Fortnite-hoz, méghozzá a Survive the Storm frissítés részeként, amivel egyetemben újabb nehezítő körülmények és játékelemek is várhatók, ezáltal nem elég túlélni majd a támadó zombihordákat, mellettük új típusú viharok is nehezítik a dolgunkat, hiszen minket gyengíthetnek, de az ellenfeleket akár fel is erősíthetik.

A Fortnite egyébiránt még csak korai változatban vált elérhetővé, de a készítők szeretnék, ha jövőre már a végleges változat is elstartolhatna, aminek szerves része lesz az új Survival mód, amit az alábbiakban alaposabban megismerhetsz.





5 hozzászólás

miertkellettaregbevezetes

1 éve, 2 hónapja és 6 napja

És mennyi lesz amint ingyenes verzió is megjelenik.....sok a pénzes suttyó jelenleg De ingyenélő moslék még több lesz

válasz erre

petrovicsz

1 éve, 2 hónapja és 6 napja

Tök őszintén mondom, ezt ebből a játékból nem néztem ki. Meglepett!

válasz erre

Direktor

1 éve, 2 hónapja és 7 napja

Jól hangzik. Egy "kis" nehezítés.

válasz erre

VaPe

1 éve, 2 hónapja és 7 napja

Nem sok időbe telt nekik!

válasz erre

Patrik94

1 éve, 2 hónapja és 7 napja

Brutális eredmény!

válasz erre
Fortnite
14.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljamarco profiljagokuvsvegita profiljaHellblade profiljaturatur profilja