Máris a PS5 Pro-n dolgozik a Sony?

2020. december 07.
24.7381
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nem kizárt, hogy a Sony megkezdte a munkálatokat a háttérben a PS5 Pro-n, egy nemrégiben felfedezett szabadalom tanúsága szerint ugyanis a japánok a háttérben talán ugyanazt tervezik, mint annak idején a PS4 esetében.

Persze egyelőre még semmit se vegyünk készpénznek, hiszen a sajtó egy kétéves szabadalomra hivatkozik a hír kapcsán, amit még tavaly januárban nyújtott be a Sony, ellenben csak idén júliusban engedett nyilvánosságra hozni, és nem a PS5 esetében alkalmazott technológiáról volt benne szó, lévén itt valamiféle kettős GPU-ról hallunk, melyek közül az egyik direkt a HDMI kimenetet vezérli, a másik pedig csak elősegíti a munkát, ha szükség lenne némi extra teljesítményre.

Mivel a PS5-ben ez a technológia nem kapott helyet, ezért rögtön megindult a találgatás, hogy a Sony talán a PS5 Pro munkálataihoz készült elő ezekkel a szabadalmakkal, melyek kapcsán nyilván az sem kizárt, hogy már a kukában végezték, de azért tartsuk észben, hogy ilyen is volt.
4 hozzászólás

rDAVE

3 éve, 7 hónapja és 3 napja

Patrik94 írta:
Biztos vagyok benne hogy igen. MIndig pár lépéssel előrébb járnak fejlesztésben.
Mihez képest? A kiadáshoz? Durva volna, ha fordítva lenne! röhögő smiley

válasz erre

Patrik94

3 éve, 7 hónapja és 3 napja

Biztos vagyok benne hogy igen. MIndig pár lépéssel előrébb járnak fejlesztésben.

válasz erre

muki

3 éve, 7 hónapja és 3 napja

Nem ültek sokat a babérokon. röhögő smiley

válasz erre

fighterlaci

3 éve, 7 hónapja és 3 napja

Szerintem évekre előre járnak a tervezésben, kutatásban mindig az aktuális állapotokhoz képest. Nem lennék meglepve, ha így lenne ezzek is.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja