Márciustól bezárnak a Diablo III aukciós házai

2013. szeptember 18.
2.9191
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
John Hight, avagy a Blizzard egyik embere váratlanul bejelentette, hogy jövő márciusban kikerülnek a Diablo III-ból a rajongók között a legnagyobb ellenszenvet kiváltott aukciós házak, amelyek elmondása szerint is felborították a játék egyensúlyát.

A hivatalos közlemény szerint az aukciós házak napra pontosan 2014. március 18-ig működhetnek majd, de utána már nyomuk sem marad a játékban, így a rend és az egyensúly ismét visszaállhat.

Aki nem tudná, a Diablo III aukciós házai arra szolgáltak, hogy a játékosoknak lehetőségük legyen valódi pénzért megvásárolni akár olyan tárgyakat is, amelyek lényegesen magasabbnak tekinthetők aktuális szintjüknél, sőt mi több, pénzkereseti lehetőségnek sem volt utolsó az opció, hiszen tárgyainkat akár valódi pénzért is áruba bocsájthattuk, ám a fenti lehetőségek miatt alaposan megbomlott az alkotás egyensúlya, így a Blizzard szerint az aukciós házaknak be kell zárniuk. Egyetértetek?
Diablo III-ból a rajongók között a legnagyobb ellenszenvet kiváltott aukciós házak, amelyek elmondása szerint is felborították a játék egyensúlyát.'>
3 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 5 hónapja és 8 napja

totyak írta:
Szerintem egy játék nem arra való, hogy abból valakik pénzt csináljanak, kizárólag a játék tisztasága a lényeg. Tehát jó a döntés.
Csak manapság ezt sokan nem látják...

válasz erre

totyak

11 éve, 5 hónapja és 8 napja

Szerintem egy játék nem arra való, hogy abból valakik pénzt csináljanak, kizárólag a játék tisztasága a lényeg. Tehát jó a döntés.

válasz erre

Ravor

11 éve, 5 hónapja és 8 napja

Jó is, meg nem is. Megértem mindkét oldal aggájait, ugyanis fontos megőrizni a játékok egyensúlyát, ellenben sokan tudtak ebből is pénzt csinálni maguknak. Az ő köreikben úgyérzem nagyobb lesz a felháborodás a beszüntetés miatt röhögő smiley

válasz erre
Diablo III
5.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja