Márciusban mutatkozhat be a Huawei új táblagépe

2015. január 22.
1.4411
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Huawei mostanság nem igazán tudott olyan széles körben ismert terméket lerakni az asztalra, mint korábban például a Y300 volt, a szürkületből azonban igyekeznek kilépni, így a közelgő MWC 2015-re számos újdonsággal készülnek.

Ezen újdonságok között kaphat helyet a vállalat új táblagépe, mely a hírek szerint igencsak izmos belsővel érkezik. Az egyelőre Huawei Honor X2-ként emlegetett táblagép a tavaly bemutatott Huawei MediaPad X1örököse lehet, így szintén a 7 hüvelykes androidos táblagépek mezőnyét erősíti majd.

A kijelző felbontása állítólag 1920 x 1200 pixel (WUXGA) lesz, de a belső hardver még ennél is érdekesebbnek tűnik. A vélhetően 5.0 verziószámot viselő Androidot ugyanis egy nyolcmagos Kirin 925-ös chipkészlet és 3GB RAM hajthatja majd, ami tényleg impozáns ebben a mezőnyben. A külső kialakítás kapcsán a minőségi alumínium ház lehet még fontos tényező, illetve a 275 euró (86 000 Ft) környéki árcédula, mely talán magasnak tűnik, de nyárra akár jobb ajánlattá is válhat az újdonság.
2 hozzászólás

totyak

10 éve, 1 hónapja és 4 napja

Szerintem egyáltalán nem magas az ár ezért a hardverért.

válasz erre

kpal

10 éve, 1 hónapja és 5 napja

Valóban izmos ,de lehetne Win-es gép is választható opció.

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
MWC 2015

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja