Márciusban kerülhet gyártásba a Sonic the Hedgehog mozifilm folytatása

2020. december 02.
21.8061
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Miután a készítők rajongóbarát megjelenést adtak a főhősnek, kifejezetten kellemes siker lett a Sonic the Hedgehog című mozifilmből, melynek folytatásához már megkezdődtek az előkészületek, sőt hamarosan indul a gyártás is.

Erre a BC Creative Film Comission honlapján megjelent információk szerint pedig már nem is kell sokáig várni, a film ugyanis várhatóan március magasságában kerül majd gyártásba, így addig a tervezőasztalokon formálódik, majd ha a vírushelyzet nem szól közbe, akkor a tavasz kezdetén rajtolhat a forgatás.

Bár az említett forrás konkrétan még nem közölte a film címét, ellenben a projekt kapcsán kiírt Emerald Hill elnevezés minden rajongó előtt tiszta, hogy a Sonic the Hedgehog 2 nyitószintjére utal, szóval biztosan a film folytatásának forgatási munkálatai állhatnak a háttérben.
4 hozzászólás

totyak

3 éve, 7 hónapja és 5 napja

Szuper, örülök neki, nekem nagyon tetszett az első film. És a befejezésből egyértelmű is volt, hogy jön a folytatás.

válasz erre

Xelosz

3 éve, 7 hónapja és 8 napja

Tőlem jöhet röhögő smiley
Jöhetnek végre a csajszi Furry-k nyelvnyújtó smiley

válasz erre

fighterlaci

3 éve, 7 hónapja és 8 napja

Jajj. Tőlem ki is maradhatna a folytatás. röhögő smiley

válasz erre

muki

3 éve, 7 hónapja és 8 napja

Megvagyunk nélküle. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja