Márciusban jön a Final Fantasy XV PC-s változata, bejelentették konzolra a Royal Edition-t is

2018. január 16.
1.1361
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Square Enix két nagyon fontos bejelentéssel is szolgált nekünk ma a Final Fantasy XV kapcsán, ezáltal pontos megjelenési dátumot kapott például a kérdéses japán szerepjáték PC-s változata.

Mint kiderült, már nem is kell sokat várnunk arra, hogy erre a platformra is berobogjon az alkotás, a Final Fantasy XV: Windows Edition ugyanis március 6-án jelenik meg világszerte, méghozzá a korábban debütált összes letölthető tartalommal, HDR, 8K, Dolby Atmos és mod-támogatással.

A kiadó bejelentette továbbá a kapcsolódó gépigényt is, amit a hír végén magatok is áttanulmányozhattok, előtte azonban még egy fontos információ, lévén március 6-án érkezik a Final Fantasy XV: Royal Edition is, mely konkrétan a JRPG GOTY kiadásaként konzolokra is elhozza egy csomagban az alapjátékot és az eddig megjelent összes letölthető tartalmat.

Final Fantasy XV minimum gépigény:

OS: Windows 7 SP1 / Windows 8.1 / Windows 10 64-bit
CPU: Intel Core i5-2500 (3.3GHz) / AMD FX-6100 (3.3GHz)
GPU: NVIDIA GeForce GTX 760 / NVIDIA GeForce GTX 1050 / AMD Radeon R9 280
RAM: 8GB
HDD: 100GB vagy több
DirectX: 11

Final Fantasy XV ajánlott gépigény:

OS: Windows 7 SP1 / Windows 8.1 / Windows 10 64-bit
CPU: Intel Core i7-3770 (3.4GHz) / AMD FX -8350 (4.0 GHz)
GPU: NVIDIA GeForce GTX 760 / NVIDIA GeForce GTX 1050 / AMD Radeon R9 280
RAM: 16GB
HDD: 100GB vagy több
DirectX: 11

Final Fantasy XV gépigény 4K és HDR esetén:

OS: Windows 10 64-bit Fall Creators frissítéssel
CPU: Intel Core i7-3770 (3.4GHz) / AMD FX-8350 (4.0 GHz)
GPU: NVIDIA GeForce GTX 1080 Ti
RAM: 16GB
HDD: 155GB vagy több
DirectX: 11

Nézd nagyban ezt a videót!



5 hozzászólás

totyak

11 hónapja, 3 hete és 5 napja

Még a minimumot sem érintem :-( Amúgy sincs 100Gb+ helyem sem. Vártam nagyon a pc-s bejelentést, de azért éreztem én, hogy ez nálam nem lesz első napos, de még első éves sem. Nem baj, ráérek később is.

válasz erre

Patrik94

11 hónapja, 3 hete és 5 napja

Durván királyul néz ki! Gondolom horror áron jön, de ha 10K alatt akkor beszerzem.

válasz erre

muki

11 hónapja, 3 hete és 5 napja

Baszki, az a grafika!

válasz erre

Tommy

11 hónapja, 3 hete és 5 napja

Lehet hogy nem bírom ki és benevezek rá!

válasz erre

Ronalddo

11 hónapja, 3 hete és 5 napja

Elképesztő ahogy ez a játék meg van csinálva, mindig elcsodálkozom! Gyönyörű volt eddig is, de így milyen durva!

válasz erre
Final Fantasy XV
18.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljarDAVE profiljamarco profiljaGargameth profiljaHellblade profiljaiPet profiljaImperator profiljaRyutheStaR profiljazolika1994 profiljaWarriorAutobot profilja