Március 25-én érkezik Európába a PlayStation Move Heroes

2011. március 16.
2.0931
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár már korábban is hallhattunk hivatalos információkat azzal kapcsolatban, hogy március végén lát napvilágot a Sony még tavaly nyáron bejelentett alkotása, avagy a PlayStation Move Heroes, amely a mai napon végre régiókra pontos datálást is kapott.

Így megtudtuk, hogy míg a tengerentúlon március 22-én, addig itt az öreg kontinensen március 25-én várható a direkt a Sony mozgásérzékelős technológiájához szánt alkotás, amelyben a PlayStation konzolok legmeghatározóbb koncepcióba illő szereplőit zárták össze nekünk az illetékesek.

Így feltűnik majd a játék betöltését követően többek között Jak és Daxter, Ratchet és Clank, valamint Sly Racoon és Bentley is, hogy maradéktalan és emlékezetes szórakozást nyújtsanak a számunkra, méghozzá úgy, hogy akár mozgásunkkal is irányíthatjuk a népszerű figurákat. Ne feledjük továbbá, hogy a játékhoz még a megjelenés előtt egy demonstrációs anyag is érkezni fog, ha valaki szeretné előzetesen kipróbálni, ám akinek a végleges verzióra fáj a foga, az március 25-én csaphat le rá itt az öreg kontinensen.
4 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 19 napja

totyak írta:
Ha tömegével jönnének a nagy címek, akkor is unalmas lenne. Én biztosan nem ugrálnék végig egy 10 órás játékot (nyilván nem kell egyhuzamban végigtolni, de akkor is).
Itt nem igazán van ugrálós játék, akár ülve is végiglehet nyomni mindet. röhögő smiley Ha jönne rá nagy cím, akkor lenne értelme megvenni.

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 19 napja

rDAVE írta:
De az a baj, hogy komoly címek nem jönnek. Egy-két jobb játék kapott csak támogatást(Killzone3,Infamous2), de a külön erre írt játékok szerintem nem túl jók.
Ha tömegével jönnének a nagy címek, akkor is unalmas lenne. Én biztosan nem ugrálnék végig egy 10 órás játékot (nyilván nem kell egyhuzamban végigtolni, de akkor is).

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 19 napja

totyak írta:
Nem látom igazán a jövőt ezekben a mozgásérzékelős játékokban, még akkor sem, ha komoly címek jönnének. El lehet velük bohóckodni, de csak a manuális irányítás az igazi.
De az a baj, hogy komoly címek nem jönnek. Egy-két jobb játék kapott csak támogatást(Killzone3,Infamous2), de a külön erre írt játékok szerintem nem túl jók.

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 19 napja

Nem látom igazán a jövőt ezekben a mozgásérzékelős játékokban, még akkor sem, ha komoly címek jönnének. El lehet velük bohóckodni, de csak a manuális irányítás az igazi.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja