Március 22-én jelenhet meg a Yesterday

2012. március 15.
1.4451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Focus Home Interactive a tegnap esti órákban végre végleges és hivatalos megjelenési dátumot tűzött ki a Runaway-sorozattal elhíresült Pendulo Studio legújabb kalandjátékához, avagy a Yesterday-hez.

A klasszikus, a csapatra jellemző védjegyeket maximálisan magán hordozó point n clik kaland így a tervek szerint már a jövő héten a boltokba kerülhet, méghozzá napra pontosan március 22-én.

A spanyol srácok által készített mű folytatja a Pendulo korábbi kalandjaival kitaposott utat, így a gyakran elképesztő nehézségű fejtörők mellett egy több szálon, több karakterrel átélhető történet fog kikerekedni előttünk, amelynek középpontjában néhány rejtélyes eltűnés áll majd.

Mint minden valamirevaló kalandjátékban, úgy a Yesterday-ben is ránk vár majd a feladat, hogy felderítsük és pontot tegyünk a misztikus történések végére. A hazai forgalmazónak köszönhetően néhány héttel ezelőtt szerkesztőségünk már kipróbálhatta a játékot, így amennyiben kíváncsi vagy Lac kollégám előzetesére, úgy Yesterday_elozetes' target='_blank' rel='nofollow'>IDE kattintva magad is elolvashatod.
Yesterday-hez.'>
4 hozzászólás

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 22 napja

Jó game lesz, érdekel.

válasz erre

marco

13 éve, 1 hónapja és 22 napja

Braddock írta:
Nem szeretem a túl nehéz gameket!
Ez nem nehéz egyébként.mosolygó smiley

válasz erre

Braddock

13 éve, 1 hónapja és 22 napja

Nem szeretem a túl nehéz gameket!

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 22 napja

Nagyon kiváncsi vagyok rá, szeretem a kalandgammákat.

válasz erre
Yesterday
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja