Marc Laidlaw-nak komplett ötletei voltak a Half Life 3-hoz, de ő sem tudja mit hoz a jövő!

2017. július 18.
2.9981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Izgalmas részletekre derült fény a Half Life 3 kapcsán, miután a Retro Gaming Blog munkatársai interjút készítettek Marc Laidlaw-val, aki sokáig a Valve írójaként volt ismert, így többek között a Half Life-sorozat kapcsán ismerhetjük a nevét.

Bár az interjúban rengeteg dolog szóba került az 57 éves író kapcsán, a legizgalmasabb részek a Half Life 3-ról láttak napvilágot, illetve az Episode 3-ról, ami a fejlesztő szerint tulajdonképpen egy és ugyanaz a játék lett volna.

Marc kifejtette, nagyon nagyon sok komplett ötlete volt a sztori kapcsán, ezáltal biztos, hogy egy olyan irányba terelődött volna a történet, ami egy jelentős váltást vezet fel, nagyjából úgy, mint az első és a második epizód esetében, méghozzá annak érdekében, hogy ő ki tudjon szállni a történetből, és átadni a staféta botot egy fiatalabb író számára.

Laidlaw fontosnak tartotta, hogy cliffhangerrel zárja a történetet, tehát nem voltak igazak azok a pletykák, amelyek Gordon Freeman sztorijának végét vizionálták, ilyesmiről ugyanis nem volt szó, noha mivel Marc már kihátrált a projekt mögül, még bármi megeshet a jövőben, de azt azért emberünk kiemelte, hogy ha el is készül egyszer ez a játék, a többség szinte biztos, hogy elégedetlen lesz vele.
2 hozzászólás

totyak

1 éve, 2 hónapja és 5 napja

Én úgy érzem egyszer elkészül a folytatás. Lehet, hogy csalódás lesz sokaknak, de mégis megveszik, Valve-nek meg csak a pénz a fontos. Utána meg 50 évig megint nem csinálnak új HL epizódot.

válasz erre

Hentes

1 éve, 2 hónapja és 5 napja

Mindig sírunk ezen de úgysem lesz belőle semmi.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljaEAG1 profiljatotyak profiljagery1113 profiljaHellblade profiljaLaci721 profilja