Már vizsgálják a "spontán öngyulladást" elszenvedő iPhone-okat

2011. december 02.
1.9801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Két iPhone 4S is lángra kapott a múlt hét folyamán, s noha azt egyelőre nem tudni, hogy a két készülők önhibájából eredően, avagy külső behatásnak köszönhetően gyulladt-e ki, az Apple nem veheti félvállról a történteket.

Az egyik okostelefont jelenleg is vizsgálja az Ausztrál Közlekedésbiztonsági Hivatal, tekintve, hogy a készülék egy a Sydney-be tartó utasszállító repülőgépen égett porrá.

Ha hihetünk a beszámolóknak, úgy a múlt héten két esetben is lángjelenséget produkált egy-egy iPhone 4S: az egyik Brazíliában zárt rövidre, majd kigyulladt, alig valamivel a tulajdonos arca mellett - hozta nyilvánosságra a Telegraph. A másik "spontán öngyulladásra" egy utasszállító repülőgépen került sor, s minthogy a gép az esetkor éppen Sydney-be tartott, az "iPhone-nak vélt" telefont így most az Ausztrál Közlekedésbiztonsági Hivatal vizsgálja, akik nem mellesleg úgy nyilatkoztak, az "égési" incidens "füsttel és tűzzel" járt.

"Jelenleg a mi felügyeletünk alatt áll a készülék és műszaki vizsgálat alá vetjük" - mondta a hivatal szóvívője. - "Kihallgatjuk a közvetlen érintetteket, továbbá a műszaki vizsgálatunk során a gyártóval is értekezni fogunk."

A Regional Express Airlines beszámolójából kiderül, egyetlen utas sem sérült meg az incidens során.

Az Apple szóvívője úgy nyilatkozott, a vállalat kész együttműködni a tisztviselőkkel.

A brazíliai "baleset" főszereplője, bizonyos Ayla Mota saját elmondása szerint "kibírhatatlan" szagra ébredt, majd meglátta, amint készüléke szikrát hány és füstöt ont magából az éjjeliszekrényén. Mota továbbá azt is hozzátette, lefekvés előtt levette a töltőről és az ablakot is kinyitotta.
5 hozzászólás

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 13 napja

S.Z.A.R. ÜGY kacsintó smiley EPIC FAIL APPLE IPHONEmenő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 13 napja

marco írta:
Szerintem ez is egy fícsör...nyelvnyújtó smiley
röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

JAh, élethű...röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

marco

13 éve, 5 hónapja és 13 napja

Szerintem ez is egy fícsör...nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 13 napja

Ennyit a szifonról!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 13 napja

Az azért elég durva!meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja