Már közel 2 millió rajongó próbálta ki a Dead Space 3-at

2013. február 04.
1.5881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A héten végre hivatalosan is felkerülhet a boltok polcaira a Dead Space 3, amivel kapcsolatban az Electronic Arts igencsak komoly sikerekre számít, amit elmondásuk szerint kiválóan prezentál, hogy a PlayStation Networkre és az Xbox Live-ra feltöltött előzetes kipróbálható verziót immáron közel kétmillióan töltötték le világszerte.

Ez az Electronic Arts szerint azt jelenti, hogy kétszer annyian próbálták ki eddig a játékot, mint korábban a második részt, mindez pedig megmutatkozik az előrendeléseken is, amelyek a cég bejelentése alapján szintén alaposan meghaladták az előző epizód eredményeit.

A kompánia néhány további érdekességet is közzétett a Dead Space 3-mal kapcsolatban, így kiderült például, hogy a demó sikereinek köszönhetően egy hét alatt 90 ezer újabb kedvelést gyűjtött be az alkotás hivatalos Facebook oldala. Küszöbön a siker?
Dead Space 3, amivel kapcsolatban az Electronic Arts igencsak komoly sikerekre számít, amit elmondásuk szerint kiválóan prezentál, hogy a PlayStation Networkre és az Xbox Live-ra feltöltött előzetes kipróbálható verziót immáron közel kétmillióan töltötték le világszerte.'>
7 hozzászólás

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 26 napja

az elsö kető is király volt de ez kemény (best dead space 3 )

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 26 napja

király co-po ja

válasz erre

sasikaa

12 éve, 2 hónapja és 2 napja

jaj csak tudnám már megszerezni. remélem eléggé gyorsan meglesz röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 3 napja

Én sajna nem fértem be a bétába de elő van rendelve!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 3 napja

Nagyon várom már!

válasz erre

Braddock

12 éve, 2 hónapja és 3 napja

Nekem is volt szerencsém kipróbálni és nagyon tetszett!

válasz erre

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 3 napja

ja, tele vannak már vele a torrent trackerek mosolygó smiley

válasz erre
Dead Space 3
9.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja