Már kétmillió felett jár a Torment: Tides of Numenera Kickstarter kampánya

2013. március 09.
1.5031
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Talán még az inXile Entertainment csapata sem gondolta volna korábban, de a Torment: Tides of Numenera Kickstarter kampánya elképesztő tömegeket tudott megmozgatni már néhány nappal az indulást követően is, sőt, az adományokból befolyó összeg miatt sem kell szégyenkeznie a csapatnak.

Amint ugyanis a fejlesztők bejelentették, a korábban kitűzött 900 ezer dolláros fejlesztési költségnek immáron több mint a duplája összejött a kampány segítségével, az eddigi közel 40 ezer adakozó ugyanis immáron 2 millió dollárnál is többet szedett össze a Planescape: Torment szellemi örökösének.

A Torment: Tides of Numenera egyébiránt kivívta magának a leggyorsabb Kickstarter kampánynak járó címet is, hiszen az indulást követő hetedik órában már egymillió dollár gyűlt össze a készítők számláján. Ez aztán a tekintélyes összefogás!
Torment: Tides of Numenera Kickstarter kampánya elképesztő tömegeket tudott megmozgatni már néhány nappal az indulást követően is, sőt, az adományokból befolyó összeg miatt sem kell szégyenkeznie a csapatnak.'>
4 hozzászólás

Vendég

12 éve, 6 napja

Nem semmi, ez akkor egy abszolút sikeres Kickstarter projekt.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 napja

Remélem megbecsülik a bizalmat és jó játék lesz belőle...

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 napja

Na ennyiből akkor kétszer olyan jó játékot kell fejleszteni!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 napja

Durva!meglepett smiley Sok sikert nekik!

válasz erre
Torment: Tides of Numenera
12.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja