Már az első indításkor frissítenünk kell Wii U konzoljainkat

2012. november 07.
1.8281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az IGN magazin riportja szerint a Nintendo Wii U európai vásárlói a november 30-ra esedékes premier után azonnal egy frissítést is elérhetnek majd a konzolhoz, amit a cég szerint ajánlatos lesz azonnal telepíteni az első indításkor, mert számtalan opcióval bővíti ki a masina szolgáltatásait.

A frissítés adja majd hozzá például a Miiverse, a Wii U chat, a Nintendo TVii és az eShop letöltős szolgáltatás lehetőségeket is, amelyeket az alapesetben telepített firmware még nem támogat.

A Nintendo Wii U premierje továbbra is november 30-án várható itt az öreg kontinensen, a fentiek értelmében pedig ne feledjük majd az első beüzemelést követően letölteni hozzá az első frissítést sem, még mielőtt teljesen rákattannánk a ZombiU-ra!
4 hozzászólás

marco

12 éve, 5 hónapja és 7 napja

Vendég írta:
Miért nem tették bele a gépbe ezeket a funkciókat eleve?meglepett smiley
Nyilván azért mert nem készültek el vele, és emiatt nem akarták eltolni a megjelenést. Helyes döntés!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 5 hónapja és 7 napja

Miért nem tették bele a gépbe ezeket a funkciókat eleve?meglepett smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 5 hónapja és 7 napja

Alap lesz. NAgypn várom már a megjelenést!

válasz erre

Vendég

12 éve, 5 hónapja és 7 napja

Aaz Igen! meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaGargameth profiljaKisember001 profilja