Már 2 millió Alan Wake kelt el - Häkkinen szerint a franchise-nak van jövője

2012. március 13.
1.5541
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Alan Wake immáron kétmilliomodik alkalommal is felkattintotta zseblámpáját - jelentette be a Remedy Entertainment.

Bár mint azt a fejlesztő csapat is mondta, az Alan Wake PC-s indulása kissé nyögvenyelős volt, végeredményben mégis szerencsés húzásnak bizonyult a terjeszkedés. Hisz nem elég, hogy a PC-verzió 48 óra leforgása alatt behozta a fejlesztése ölt pénzösszeget, de általa már a 2 milliós eladást is megérte a franchise.

A figyelemreméltó szám ugyan az Xbox 360 és PC platformok között oszlik meg, ám Oskari Häkkinen meglátása szerint így már igazi sikerként könyvelhetik el a címet.

A lassú indulást követően pozitív fordulatot vett a történet. Valóban van benne potenciál. Úgy vélem, a történet nyújtotta élmény éppen erre törekszik.

Az Alan Wake egyfajta klasszikus, ha úgy tetszik... Az emberek, akik játszottak vele és élvezték a történetet kényszert éreztek arra, hogy elmondják a barátaiknak és más gamereknek, hogy muszáj próbát tenniük ezzel az élménnyel, hogy játszaniuk kell vele.


Häkkinent olyannyira fellelkesítették a szemrevaló számok, hogy mikor megkérdezték tőle, véleménye szerint van-e jövője a franchise-nak, a fejlesztési vezető ekképp felelt:

Szerintem igen. Alan Wake rendkívül közel áll a szívünkhöz. Ez a mi IP-nk - a mi tulajdonunk. Ez nem egy olyan dolog, amiről csak úgy megfeledkezhetnénk.

A Max Payne után szó szerint felszívódhattunk volna, az egész csapat, hogy a tengerparton süttessük a hasunk és koktélozgassunk. Nem titok, hogy a Max Payne franchise 45 millió dollárt hozott a konyhára. Ez egy roppant ígéretes helyzetet teremtett nekünk, ugyanakkor a szívünk a videojátékok készítéséért repes, nem a koktélozásért és a tengerparti sütkérezésekért.


A március elején megjelent PC-s Alan Wake-ről ITT olvashattok egy jóféle tesztet.
Alan Wake immáron kétmilliomodik alkalommal is felkattintotta zseblámpáját - jelentette be a Remedy Entertainment.'>
5 hozzászólás

Braddock

13 éve, 1 hónapja és 1 napja

fabre írta:
Pont PS3-ra nem jelent meg. Ez is ritka...
Mostanában az a divat hogy csak az egyik konzolra csinálják meg a játékokat ezzel arra sarkalva az embert hogy legyen meg neki mindkettő!

válasz erre

fabre

13 éve, 1 hónapja és 2 napja

Pont PS3-ra nem jelent meg. Ez is ritka...

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 2 napja

A PC-s verzió sokkal jobb lett egyébként, érdekes hogy épp az nem ment jól...

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 2 napja

Jó game, nem véletlen az eredmény!

válasz erre

DoubleW

13 éve, 1 hónapja és 2 napja

Hát tényleg nem panaszkodhatnakmosolygó smiley

válasz erre
Alan Wake
1.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja