Már 15 millió PC-s Minecraft fogyott

2014. április 30.
2.8101
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Újabb mérföldkövet hagyott maga mögött az eladások tekintetében a Minecraft, Markus Persson, avagy a Mojang alapítója és a játék alkotója ugyanis megerősítette, hogy 15 millió fogyott eddig az alkotás PC-s változatából.

A hír azért különösen érdekes, mert alig két hónappal ezelőtt, még februárban hallhattunk arról, hogy 14 milliót sikerült eladni eddig a Minecraft számítógépekre szánt változatából, így kijelenthető, hogy a játék továbbra is elképesztően nagy sikernek örvend.

Természetesen továbbra sem a PC-s változat a legnépszerűbb, a listát ugyanis a mobilokra szánt Pocket Edition vezeti 21 millióval, majd az Xbox 360-as változat következik 12 millióval, a sort pedig a PlayStation 3-as verzió zárja 1 millióval.
5 hozzászólás

Bvektor

10 éve, 10 hónapja és 2 napja

Egyetértek totyakal. Én is néha az ilyen betegeb játékok közül választok, csak a móka kedvéért röhögő smiley Amúgy ez is elég szép szám, és tegyük hozzá, hogy a minecraft is azon játékok közé tartozik, amivel az embernek nem kell megerőltetnie magát ha törni szeretné.

válasz erre

totyak

10 éve, 10 hónapja és 2 napja

Tuttu13 írta:
inkább szomorú, hogy ekkora igény van rá! Úgy mint a kecske szimulátorra!
Miért lenne szomorú? Attól, hogy neked mások az igényeid, attól ez a játék még lehet értékes sokak szemében.

válasz erre

kpal

10 éve, 10 hónapja és 2 napja

na nekik már szép álmuk lesz röhögő smiley

válasz erre

Tuttu13

10 éve, 10 hónapja és 2 napja

totyak írta:
Nagyon durva, hogy még híres nagy címeket is lepipál eladásban. Őrület, hogy ennyire kedvelt játék.
inkább szomorú, hogy ekkora igény van rá! Úgy mint a kecske szimulátorra!

válasz erre

totyak

10 éve, 10 hónapja és 2 napja

Nagyon durva, hogy még híres nagy címeket is lepipál eladásban. Őrület, hogy ennyire kedvelt játék.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaKisember001 profilja