Már tudjuk, hogy mikor érkezik nálunk Nintendo Switch-re a Dragon Quest Builders

2017. december 20.
1.5051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Square Enix bejelentette, hogy a nyugati rajongóknak, azaz nekünk sem kell már túl sokáig várnunk arra, hogy megkaparinthassuk Nintendo Switch-re a Dragon Quest Builders-t, az ugyanis az újév elején napvilágot láthat.

Hogy egészen pontosak legyünk, a kiadó szerint házon belül már pontos napot is kijelöltek ebből a célból, így a Dragon Quest Builders Nintendo Switch-es változata Amerikában és Európában egyaránt 2018. február 9-én jelenhet majd meg.

Mindez azért különleges, mert korábban azt hittük, hogy bőven a japán premier után számíthatunk a nyugati megjelenésre, azonban a szigetországban március 1-jén jön a kérdéses port, vagyis mi majdnem egy hónappal előbb megkaphatjuk majd.
Dragon Quest Builders-t, az ugyanis az újév elején napvilágot láthat.'>
4 hozzászólás

totyak

6 éve, 10 hónapja és 16 napja

Erre legalább megjelenik angolul röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

6 éve, 10 hónapja és 16 napja

Nyugaton előbb jelenik meg mint keleten?!?!
Ilyen se mindennap van! meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 10 hónapja és 16 napja

Switch miatt mondanám hogy nálunk ez nem olyan fontos hír, de az az igazság hogy lassan több haveromnak van Switche mint Xboxa. röhögő smiley A PS4 még vezet azért.

válasz erre

VaPe

6 éve, 10 hónapja és 16 napja

Az tényleg nem sok lemaradás! meglepett smiley

válasz erre
Dragon Quest Builders
13.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja