Már több mint 100 millió dollár gyűlt össze jótékony célokra a Humble Bundle által

2017. szeptember 20.
3.9611
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár sokan még mindig nem tudják, de a Humble Bundle rendszeres akcióiban azért lehet olyan olcsón beszerezni rengeteg játékot, mert a fejlesztők és a kiadók a bevétel egy jelentős részét jótékony célokra továbbítják, amivel mindenki jól jár.

A 2010-ben indult San Francisco-i kezdeményezés pedig elképesztő sikerszériát tudott befutni az elmúlt hét évben, a csapat ugyanis bejelentette, hogy működésük óta már több mint 100 millió dollárt sikerült összegyűjteniük a játékosok segítségével kizárólag jótékony célokra.

Mint kiderült, a két legsikeresebb kampány 2013-ban futott, és az egyik a Humble Origin Bundle, míg a másik a Humble Freedom Bundle volt, amelyek közül előbbi 10,3 millió dollárt, utóbbi pedig 6,7 millió dollárt hozott.

A Humble Bundle fejlődését egyébiránt jól mutatja, hogy a csapatnak négy és fél évig tartott elérnie az első 50 milliós mérföldkövet, de kevesebb mint három évig tartott begyűjteni a második 50 milliót.
4 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 1 hónapja és 19 napja

Szép összeg, de remélem tényleg a megjelölhető szervezetek kapják meg és nem valaki más.

válasz erre

totyak

7 éve, 1 hónapja és 19 napja

Remélem ezek a pénzek tényleg olyanokhoz kerülnek, akik rászorulnak. Őszintén szólva én már egyre kevésbé bízom a különféle jótékonysági szervezetekben, annyi esetet lehet hallani, hogy nem oda kerül a pénz egy része, ahova kellene. Mondjuk azt azért hozzátehetjük, hogy a Humble-ra nem azért megy az ember, mert annyira jótékonykodni akar, hanem az olcsó játékokért.

válasz erre

bekecs

7 éve, 1 hónapja és 20 napja

Az szép összeg.

válasz erre

Patrik94

7 éve, 1 hónapja és 20 napja

Az igen! meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaKisember001 profiljaBotyi profiljamarco profilja