Már játékfejlesztéssel is foglalkozik a Roccat

2017. május 10.
3.6411
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Roccat neve már sokszor merült fel oldalunkon, hiszen a vállalat igencsak meghatározó szereplője a játékosoknak szánt perifériák piacának, számos különleges megoldást mutattak már be és összességében is a bátrabb gyártók közé tartoznak.

Nemrég azonban így is tudtak komolyabb meglepetést okozni, hiszen bejelentették, hogy Roccat Games Studio néven egy játékfejlesztői stúdiót is nyitottak, mely már javában dolgozik az első játékon. A Sick City névre keresztelt alkotás PC-re készül és 4v4-es akciójáték lesz.

A poszt-apokaliptikus világban csapatokat és járműveket kell irányítanunk, azt pedig a fejlesztők is elmondták, hogy több elemet is átvettek a Commandos, Company of Heroes és Warcraft 3 hármasból. A "Legion" és "Kidz" névre keresztelt felek állnak majd szemben egymással, az első zárt alpha pedig júniusban indul.

Később a játékosok tanácsaira építkezve bővítenék az alkotást pályákkal, járművekkel és játékmódokkal, csatlakozni pedig itt lehet az elsők közé.
2 hozzászólás

totyak

7 éve, 5 hónapja és 22 napja

Engem már a játékleírás alapján totál hidegen hagy az egész. Minek kell mindenbe belekóstolni, miért nem lehet annál maradni, ami jól megy? Vagy akkor valami szuper, egyedi ötlettel állnának elő, amitől leteszem a hajam.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 5 hónapja és 22 napja

Hardware gyártó beáll a software gyártók sorába... ilyet se halok minden nap. röhögő smiley
Minden esetre ez tök jó. mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja