Már dolgoznak a katasztrofálisan sikerült Mafia II: Definitive Edition javításán

2020. május 27.
1.7571
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Túlzás nélkül katasztrofális állapotban jelent meg a Mafia II: Definitive Edition, a rajongók azonnal vasvillát ragadtak, amint meglátták a borzasztóan bugos, hibáktól hemzsegő felújítást, azonban a fejlesztők gőzerővel dolgoznak a javításon.

A d3t ugyanis bejelentette, hogy szorosan együttműködnek a 2K Games-szel annak érdekében, hogy a visszajelzések alapján helyrepofozzák a szóban forgó "definitív kiadást" - írja a stúdió a kapcsolódó Twitter bejegyzésében. Ezenfelül arra ösztönzik az embereket, hogy ha hibát észlelnek a játékban, azt jelentsék a 2K supportjának.

Ennek nyomán vélhetően több hullámban érkező patch-maratont várhatunk az elkövetkező hónapokban, legalábbis kizárt, hogy egy javításból fixálni tudják azt a töménytelen mennyiségű gondot, ami jelenleg övezi a Mafia II: Definitive Editiont.

5 hozzászólás

totyak

4 hónapja, 1 hete és 3 napja

Igazából kár volt hozzányúlniuk, kár hozzányúlniuk bármihez és már temetem az első rész felújítását is, pedig azt nagyon oda kellene tenni. Ez nem definitive edition ez defective edition.

válasz erre

Gargameth

4 hónapja, 1 hete és 3 napja

Tommy írta:
Mert mi a baj vele? Mikor lesz teszt amúgy?
Már jön De csak konzolon borzalmas, PC-n inkább vicces. Vagy nevetséges, a bíróság még nem döntött.

válasz erre

Ronalddo

4 hónapja, 1 hete és 3 napja

Nagyon bal**** felújítás lett ez szerintem, bár még nem próbáltam de ami hírek jöttek eddig az siralmas.

válasz erre

Tommy

4 hónapja, 1 hete és 3 napja

Mert mi a baj vele? Mikor lesz teszt amúgy?

válasz erre

Patrik94

4 hónapja, 1 hete és 3 napja

Nem lesz könnyű dolguk.

válasz erre
Mafia II: Definitive Edition
11.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

AngryKnight profiljadarkomen profilja