Már azt is tudjuk, hogy a Ubisoft mikor tartja meg az E3-as konferenciáját

2019. március 27.
5.3051
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Bár még hónapokra vagyunk magától a rendezvénytől, ellenben már most gőzerővel hallat magáról az Electronic Entertainment Expo, azaz ismertebb nevén az E3, melyhez most újabb információt kaptunk.

Egészen pontosan a Ubisoft jelentette be, hogy mikor is fogja tartani a konferenciáját, a dátum pedig június 10-ére lett kitűzve, ráadásképp egy egészen baráti időpontra, lévén helyi idő szerint reggel 9-kor követhetjük nyomon a konferenciájukat.



Egyelőre még nem nagyon tudjuk, hogy mit fognak mutogatni, vélhetőleg a The Division 2-höz és a Rainbow Six Siege-hez bejelentenek valami nagyobb kiegészítést, nyilván a Skull & Bones és a Beyond Good and Evil 2 is nagyobb fókuszt kap, akár a következő Assassin's Creedet is megszellőztethetik, de persze a remény soha nem hal meg, új Splinter Cellben és Prince of Persiában is reménykedünk, hátha!
7 hozzászólás

WickedSick

5 éve, 5 hónapja és 7 napja

Ted_tris írta:
"Szerintem inkább az RPG az a műfaj, amibe ha áthelyeznek egy játékot, akkor azzal lehet a leginkább "felduzzasztani""
Errol beszeltem en is.
Az egy oras semmibol valami, elsore jateknak tuno 60 oras "dolgot" csinalnak.
Nem kell ai, vagy normalis sebzesrendszer.
(Ugye az is a legalja ami a jatekok negyreszeben benne van, hogy van egy ellenfelen egy rohambili ezert a testebe is 3* annyit kell loni. (unharted-tol a far cry-on at splinter cell-ig az akcio jatekok 99% ilyen).
Vagy a golyoallo melleny miatt a laba is golyoallo.)
Hol itt a "nextgen" (ott volt a rage ahol ha labon lotted a csokat santikalt)?
Nagyjabol uyganarrol beszelunk csak nekem me nagyon tele van a pisztolyom ezzel a minden jatekba beleeroltetett szVrsaggal.
Es igen, lehet jobban is csinalni mint ok lasd fallout 4 (mondjuk azt full fps-kent jatszottam).
De az hogy mindenbe beleeroltetik es 99%-ban rosszul csak mert "olcso" az verlazito.

"Pl. ott a God of War, amiből ha kivesszük a fejlődési aspektust, akkor máris egy sokkal "tartalmatlanabb" cuccot kapnánk."
Na ez a baj, hogy azt hiszed ez tartalom.
Nem szorakoztatnak a penzunkert hanem magunkat "szorakoztatjuk" (erre ott lenne mondjuk a pötschünk ami raadasul nem 60-80 euro).

Agybaj.
Nanana. Azt az utólag beleszerkesztett részt azért hadd' támadjam.mosolygó smiley

Miért ne lehetne az RPG elemeket tartalomnak nevezni? Attól, hogy téged ez nem köt le, attól ne a szomszéd lova legyen a hibás. Ha jó a grind, ha jó a loot szisztéma, ha érezni a fejlődési görbét, akkor igenis az tartalom. kacsintó smiley

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 5 hónapja és 7 napja

Úgy is akkor fogom megnézni ha kész az összefoglaló róla. röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 5 hónapja és 7 napja

[Tiltott felhasználó!]

WickedSick

5 éve, 5 hónapja és 7 napja

Ted_tris írta:
Dontik rank a fantaziatlan, igenytelen szemetet.
Egy biztos ha lesz splinter cell abba is belegyomoszolnek valami rpg szeru szemetet hiszen az originsnel bevalt. Mert a ubinak lathatoan az jott le, hogy ez kell a nepnek es nem attol lett nepszeru mert nem volt szen bugos es jo volt a korban levo elhelyezese.
Lasd new dawn.
Csinalunk 1 ora gameplayt aminek a vegen van egy ujjkozpapucsos trikos boss, akit 180* kell fejbeloni atomraketaval es ( az egy oraban benne van a 35 perces bossfight is) meg 15 perces monologot is tol utana egy cutsceneben.
Ahhoz, hogy legyozd 99 orat kell grindelj, hogy egyaltalan eljuss odaig, de atomraketa nincs a jatekban ugyhogy egy m107-essel kell 1 ora 40 percig lovoldozd.
Vonatkoztastunk el a fent leirt fegyvetektol es megkapjuk az originst, az odysseyt, es a new dawnt.
Meg ami eztan jon.
Majd jon a review, hogy menny tartalom van a jatekban (0 ?).
A ubi alkalmazottnak a 10. Szomszedja is retardalt , nincs kivetel, es csak a sajto kepviseloi ill. a vasarlok muljak oket alul.
A ubi soft a jatekgyartas kiszel tundeje.

Érdekes, amit mondasz, hogy a Ubisoft azért erőlteti most már az RPG-elemeket a játékaiba, mert bevált az Origins-nél, de én máshonnan közelíteném meg a dolgot. Szerintem inkább az RPG az a műfaj, amibe ha áthelyeznek egy játékot, akkor azzal lehet a leginkább "felduzzasztani". Pl. ott a God of War, amiből ha kivesszük a fejlődési aspektust, akkor máris egy sokkal "tartalmatlanabb" cuccot kapnánk.

Én személy szerint szeretem ezt az irányt, bár én nagy RPG rajongó vagyok, ettől függetlenül viszont megértem azt a részét, amiről te beszélsz. Hiszen nem mindenkinek fekszik ez a grind / RPG műfaj, és abban is teljesen igazad van, hogy nem feltétlenül jól rakja bele ezt a játékaiba. Mondjuk szerintem az Assassin's Creedben még kiválóak voltak az RPG elemek, de a New Dawnban már egy picit furi volt.

Nyilván ettől függetlenül én is remélem, hogy a Splinter Cellből nem csinálnak egy ilyet, én csak azt mondom, hogy ezt az RPG-s dolgot lehet patentül is belerakni egy-egy játékba (lásd God of War), és erőltetetten (lásd az általad is említett New Dawn).

A Kiszel Tündés hasonlat pedig aranyat ér, védesd le mindenképp. röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 5 hónapja és 7 napja

[Tiltott felhasználó!]

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 5 hónapja és 7 napja

[Tiltott felhasználó!]

Eltohn

5 éve, 5 hónapja és 7 napja

Jön a huszadik AC meg a többi.

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
E3 2019
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja