Már a saját 4K videóinkat is kezeli a PS4 Pro

2017. március 28.
3.4911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A konzolokat manapság már nem csak a játékélmény miatt vásárolják, hanem a rajtuk futó rendszer többi lehetősége is komoly vonzerő lehet a felhasználók számára, a PlayStation 4 Pro pedig ezen a téren a legjobbak között van.

A Sony és partnerei számos alkalmazást kínálnak a konzolra, melyek között akadt olyan is, ahol a 4K felbontást is elérhettük, de a felhasználók mégsem lehettek teljesen elégedettek a 4K kapcsán. A saját magunk által készített 4K-s tartalmakat ugyanis eddig nem támogatta a beépített médialejátszó, ám ezt egy frissítéssel nemrég orvosolták.

A legújabb frissítés után ugyanis mostantól az USB-n vagy otthoni médiaszerveren keresztül elért saját 4K-s MP4 tartalmakat is lejátssza a konzol, aminek vélhetően sokan örülnek majd, hiszen így például a mobilos felvételeket is egyszerűen megmutathatjuk a családnak. Mindemellett a frissítésnek hála a PlayStation VR számára is elérhetővé váltak a médialejátszó 4K VR tartalmai.
4 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 8 hónapja és 2 napja

Csak MP4? Az azért annyira nem jó, de jobb mint a semmi.

válasz erre

totyak

7 éve, 8 hónapja és 2 napja

Miért kellett ezt a lehetőséget csak az mp4 formátumra korlátozni? Mint médialejátszó, gondolom nem csak ezt a formátumot ismeri a konzol.

válasz erre

Gólem

7 éve, 8 hónapja és 2 napja

Az komoly! Na nem mintha filmeznék rajta... mosolygó smiley

válasz erre

Tommy

7 éve, 8 hónapja és 2 napja

Okos frissítés!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja