Már 79 millió PS4 került a boltokba

2018. április 27.
4.4831
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sony előhozakodott legfrissebb üzleti jelentésével, amiből kiderült, hogy a cég háza táján minden a legnagyobb rendben van, csak úgy csorognak a milliók a japánokhoz, ami leginkább annak köszönhető, hogy a PS4 tovább szárnyalt.

A konzol ugyanis mostanra már vélhetően túllépte a 80 milliós példányszámokat, lévén a közlemény szerint a március 31-ig tartó negyedév végére már 79 millió PS4 került a boltok polcaira, a Sony tervei pedig nem kisebbek, minthogy a következő egy évben legalább 16 millió mehet még el belőle, lévén jövő márciusig szeretnék elérni a 95 milliós határt.

Mindeközben kiderült, hogy a PS Plus előfizetők száma is szépen emelkedik, ezáltal a szolgáltatásnak már 34,2 millió felhasználója van, a növekedés mértékét pedig jól mutatja, hogy februárban még "csak" 31,5 millióval számolhattak a Japánok, vagyis két hónap alatt 2,7 millió játékost tudtak megfogni.
4 hozzászólás

WarriorAutobot

6 éve, 5 hónapja és 6 napja

Én nem panaszkodom játék felhozatalból.
Még mindig le vagyok maradva pár évvel és csak jönnek és jönnek. Lesz még mivel játszanom évekig. röhögő smiley
Nem csoda hogy ezt a gépet veszik világszerte.

válasz erre

totyak

6 éve, 5 hónapja és 6 napja

Sony kifejezetten jól teljesít, Nintendo Switch sem panaszkodhat, csak a One-ról nem tudunk sohasem pontos adatokat.

válasz erre

VaPe

6 éve, 5 hónapja és 6 napja

Rekordgyanúsan megy ez a gép.

válasz erre

Direktor

6 éve, 5 hónapja és 6 napja

OMG ez nagyon durva! meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja