Már 7 millió dollárból készül a Shenmue III

2018. július 23.
1.4641
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Ys Net a Kickstarteren keresztül jelentette be, hogy a Shnemue III esetében a közösségi kampány ugyan lezárult, de a rajongók a háttérben továbbra is tolhatják a pénzt a játékba a PayPal-on keresztül.

Ennek jóvoltából pedig talicskaszám gyűlnek is a dollárok, ezáltal a fejlesztők elmondása szerint a Shenmue III munkálataira már 7 millió dollár gyűlt össze, és hogy a játékosok érezzék is ennek az óriási összegnek a súlyát, rögtön bejelentettek egy újabb elért stretch goalt, aminek részeként már biztosan leprogramozzák a megjelenésig az AI Battling névre keresztelt harcrendszert, illetve annak egy kiegészítő lehetőségét.

Ennek a lényege, hogy komoly segítséget nyújt azoknak, akik nem ismerik a Shenmue-sorozatot, hovatovább nem nagyon találkoztak korábban ilyen összetett akciójátékkal, a rendszer jóvoltából ugyanis nem kell összetett kombókat betanulnunk, elegendő lesz csak bekapcsolni a lehetőséget, hogy a mesterséges intelligencia mindig a legjobb időpontban alkalmazza a leghatásosabb és a leglátványosabb opciókat.

A Shenmue III továbbra sem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, de valamikor 2019-ben érkezik PC-re és PS4-re is.
2 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 2 hónapja és 3 napja

[Tiltott felhasználó!]

fighterlaci

6 éve, 2 hónapja és 3 napja

Nyilván eleve így is számoltak vele, nagyon jól tudták hogy az emberek lapátolni fogják bele a pénzt. mosolygó smiley

válasz erre
Shenmue III
10.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja