Már 40 millió felett járnak a Nintendo Switch eladásai

2019. november 01.
8.6741
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nem kizárt, hogy már az Xbox One eladásait szorongatja a Nintendo Switch, a japánok ugyanis bejelentették, hogy a Wii U óriási kudarca után az új masina eladásai szárnyalnak, hiszen már közel 42 millió példányt szállítottak le belőle a boltok polcaira.

Ezt 2017 márciusa óta sikerült elérnie a konzolnak, tehát mindössze két és fél év alatt, amivel megközelítette olyan legendás gépek eredményét, mint az SNES vagy a NES, hiszen előbbi 49-, utóbbi 62 milliót tudott összehozni hasonló intervallumon belül.

Kiderült továbbá, hogy ebből az eredményből 5 milliót csak az utóbbi negyedévben tudott teljesíteni a masina, amihez nagyban hozzájárult a Nintendo Switch Lite megjelenése, lévén a fogyókúrára fogott új kiadásból közel 2 millió darab ment el alig 10 nappal a megjelenése után.
6 hozzászólás

totyak

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Szerintem, ha egyidőben jön ki a másik kettővel, lenyomná a Boxot. Igaz, nem tudjuk abból mennyi ment el, de ez a tény önmagában is sokatmondó.

válasz erre

WarriorAutobot

1 hónapja, 1 hete és 4 napja

Azért szépen fogy azért hogy most hogy alig jön rá nagyobb cím.

válasz erre

fighterlaci

1 hónapja, 2 hete

Szép eredmény ez nagyon!

válasz erre

Patrik94

1 hónapja, 2 hete

Kicsit lemaradt a többiekhez képest de ha azt nézzük mennyivel később jött ki akkor meg pont nem.

válasz erre

VaPe

1 hónapja, 2 hete

Brutál számok azért ezek!

válasz erre

Gólem

1 hónapja, 2 hete

Ennél azért erősebbek szoktak lenni a Nintendo konzolok....

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljagery1113 profilja