Már 20 millió Overwatch-játékos élvezheti a tegnap elrajtolt Halloween Terror-t

2016. október 12.
3.7271
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Blizzard két nagy bejelentéssel is szolgált nekünk ma hajnalban az Overwatch kapcsán, amelyek közül az egyik legfontosabb alighanem az, hogy elképesztő sikert könyvelhet el a csapat a játék eladásaival.

Kiderült ugyanis, hogy már nem kevesebb, mint 20 millió játékossal büszkélkedik az Overwatch, amely egy free to play címtől nem lenne meglepetés, de egy tripla-A kategóriás, teljes árú videojátéktól egészen hihetetlen, hiszen még a legnagyobb nevek is ritkán emelkednek az 5-10 milliós kategória fölé ezen a téren.

Hogy ezt a nagyszerű hírt kvázi megkoronázzák, a Blizzard mindezen túl hivatalosan is bejelentette, hogy elrajtolt az Overwatch halloweeni eseménye, amely Halloween Terror név alatt egészen november 1-ig lesz élvezhető a játékosok számára.

Az esemény részeként több mint 100 új kozmetikai tárgyat és kiegészítőt szerezhetünk be magunknak a témához kapcsolódóan a Loot Box-ok által, de a rajongók átélhetnek egy új kooperatív PvE mérkőzést is Junkenstein's Revenge név alatt, amelyben olyan ellenfelekkel küzdhetünk majd meg, mint Dr. Junkenstein, az ő szörnyetege, egy gonosz - de szexi - boszorkány vagy a különféle zombiszerű lények.

Ha többet is szeretnél megtudni a Halloween Terror kapcsán, az alábbi felvételből mindent megtudhatsz róla.

Nézd nagyban ezt a videót!



Overwatch kapcsán, amelyek közül az egyik legfontosabb alighanem az, hogy elképesztő sikert könyvelhet el a csapat a játék eladásaival.'>
5 hozzászólás

Neurotic

8 éve, 2 hónapja és 1 napja

Jópofa lett ez a Junkenstein's Revenge, de nem túl változatos. Jönnek három úton a botok, meg néha nagyobb bossok amik az Overwatch hősök átskinelt változatai, csak cseppet erősebbek. Meg van, hogy jön egyszerre az összes. Valami hasonló mód egyébként jó lenne állandóra amit lehetne egyedül is tolni és gyakorolni a lövöldözést. Tudom, hogy van a gyakorló pálya ahol ezt meg lehet tenni, de ott csak sétikáló robotok vannak akik le se ****ják az embert.

A számokhoz csak annyit, hogy nagy hipe volt a játék körül, ami mostanában nem ritka. Viszont a játék megjelenése után is megmaradt, ami viszont elég ritka. Ez talán köszönhető annak is, hogy ettől a játéktól az emberek pontosan azt kapták amit vártak tőle. Az esport részleg is szépen araszol, profi cs:go játékosok is játszanak vele. Szóval ez még csak a kezdet.

válasz erre

totyak

8 éve, 2 hónapja és 2 napja

Hogy eltaláltam a múltkor, hogy mikor lesz vége röhögő smiley

válasz erre

1000feri

8 éve, 2 hónapja és 2 napja

Jó élvezkedést nekik röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 2 hónapja és 2 napja

Tetszetős, de sajna én nem tudom kipróbálni jó gép és PS4 hiányában. szomorú smiley

válasz erre

wegh

8 éve, 2 hónapja és 2 napja

Jó event lett ez, remélem hasonlóakat találnak még ki a későbbiekben is mosolygó smiley

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja