Már 10 millió felhasználója van az Xbox Game Pass-nak

2020. április 30.
6.2091
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Microsoft nyilvánosságra hozta aktuális pénzügyi jelentését, melynek részeként az üzleti esztendő harmadik pénzügyi negyedévét foglalta össze a redmondi óriás, szokás szerint pedig alig tudtunk meg belőle konkrétumokat.

Annyi biztos, hogy az egy évvel korábbi eredményekhez mérten 1 százalékkal csökkent a videojátékos részleg bevétele, de az Xbox tartalmakból és szolgáltatásokból így is 2 százalékos emelkedéssel 33 millió dolláros bevétele volt a cégnek, aminek a jelentős részét az Xbox Live Gold és az Xbox Game Pass előfizetők adták.

Miközben ugyanis világszerte már 90 millió havi aktív előfizetője van az Xbox Live rendszerének, megtudtuk azt is, hogy fontos mérföldkövet ért el az Xbox Game Pass, hiszen ennek a szolgáltatásnak is már több mint 10 millió aktív előfizetője van globálisan.
4 hozzászólás

Gólem

4 éve, 3 hónapja

Ez egy jó lehetőség, nem csoda hogy sikeres!

válasz erre

Mordorer

4 éve, 3 hónapja

Egész korrekt eredmény.

válasz erre

Tommy

4 éve, 3 hónapja

Az szép szám, nem is vitás!

válasz erre

muki

4 éve, 3 hónapja

Egy százalék csökkenés miközben minden más online cucc nő. Nem rossz. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profiljaDav2377 profilja