Májusban ismét a PS4 lett Amerika legjobban fogyó konzolja

2017. június 20.
3.2101
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Miután két teljes hónapon át a Nintendo Switch uralta az amerikai konzoleladásokat, az NPD bejelentette, hogy visszaállt a régi rend, ezáltal a tengerentúlon májusban ismét a PS4-ből adták el a legtöbbet.

Pontos számokat szokás szerint ezúttal sem tudunk - azt igen, hogy a PS4-ből világszerte 60 millió kelt már el, szóval a siker nem meglepő -, ellenben az kiderült, hogy a tavaly májushoz képest az amerikai játékosok 11 százalékkal kevesebbet költöttek videojátékos hardverekre, szoftverekre és kiegészítőkre.

A szoftvereladások terén egyébiránt az Injustice 2 volt a legkelendőbb videojáték Amerikában a múlt hónap során, de hogy a Nintendo Switch jelenléte is mennyire komoly volt májusban, azt a leginkább az bizonyítja, hogy a második helyet a Mario Kart 8 Deluxe szerezte meg, sőt a negyedik helyre is a konzol exkluzivitásában megjelent új Zelda került fel.

Injustice 2
Mario Kart 8 Deluxe
Grand Theft Auto V
The Legend of Zelda: Breath of the Wild
Prey
Tom Clancy's Ghost Recon: Wildlands
Fire Emblem Echoes: Shadow of Valentia
NBA 2K17
MLB 17: The Show
Overwatch
Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
Horizon Zero Dawn
Call of Duty: Infinite Warfare
Call of Duty: Black Ops III
Mass Effect Andromeda
Farpoint
Battlefield 1
Nier: Automata
Minecraft
FIFA 17
9 hozzászólás

Xelosz

2 éve, 7 hónapja és 11 napja

totyak írta:
Itt szinte biztos, hogy a PS4, XOne verziók, meg a PC miatt van harmadik helyen a listán a játék, tehát nem 2013-as. Ha egy 2000-ben kiadott játék kap egy újrakiadást idén és az éppen első lesz az eladási listákon, akkor egy 17 éves játék teljesített olyan jól?
szerintem mi nem értjük egymást -.-
ez remasternek nem nevezhető rá 1 vagy 2 évre jött a next gen verzió de a játék ugyan az maradt csak szebb grafikát kapott. 2013 a megjelenés éve az, hogy ki melyik verziót veszi szíve joga nyilván nem a prew genest.

válasz erre

totyak

2 éve, 7 hónapja és 12 napja

Xelosz írta:
azt én vágom
De maga a játék akkor is 2013-ban jött ki az, hogy kapott egy remastert meg pc portot csak ráncfelvarrás
Itt szinte biztos, hogy a PS4, XOne verziók, meg a PC miatt van harmadik helyen a listán a játék, tehát nem 2013-as. Ha egy 2000-ben kiadott játék kap egy újrakiadást idén és az éppen első lesz az eladási listákon, akkor egy 17 éves játék teljesített olyan jól?

válasz erre

Xelosz

2 éve, 7 hónapja és 13 napja

totyak írta:
2013 az előző generáció, a mostani 2014 év vége. Valószínűleg inkább azt veszik a népek, mint PS3, X360 kiadásokat. De persze ettől eltekintve is nagyon szép eredmény. Jöhetne is a VI lassan
azt én vágom
De maga a játék akkor is 2013-ban jött ki az, hogy kapott egy remastert meg pc portot csak ráncfelvarrás

válasz erre

rDAVE

2 éve, 7 hónapja és 13 napja

totyak írta:
2013 az előző generáció, a mostani 2014 év vége. Valószínűleg inkább azt veszik a népek, mint PS3, X360 kiadásokat. De persze ettől eltekintve is nagyon szép eredmény. Jöhetne is a VI lassan
Én egy IV PS4-es verziónak is örülnék. Annyi gagyi játékot adnak ki újra, pedig a GTA IV megérdemelné, nekem kellene. Ráadásul végre optimalizált is lehetne.

válasz erre

totyak

2 éve, 7 hónapja és 13 napja

Xelosz írta:
gta milyen nyakas kakas már 2013-as játékhoz képest nagyon tartja magát
2013 az előző generáció, a mostani 2014 év vége. Valószínűleg inkább azt veszik a népek, mint PS3, X360 kiadásokat. De persze ettől eltekintve is nagyon szép eredmény. Jöhetne is a VI lassan

válasz erre

rDAVE

2 éve, 7 hónapja és 14 napja

Biztos vagyok benne, hogy a Nier: Automata felülmúlta a Square elvárásait.

válasz erre

Xelosz

2 éve, 7 hónapja és 14 napja

gta milyen nyakas kakas már 2013-as játékhoz képest nagyon tartja magát

válasz erre

WarriorAutobot

2 éve, 7 hónapja és 14 napja

Lecsengett a Switch és megint visszakerült a PS4.
Elég változó és érdekes a játék eladás.

válasz erre

Tommy

2 éve, 7 hónapja és 14 napja

Alap.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

 adambalonyi profiljaXelosz profiljagery1113 profilja