Májusban érkezik az A Plague Tale: Innocence

2019. január 25.
5.5351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Focus Home Interactive és az Asobo Studio napra pontos megjelenési dátumot jelentett be az A Plague Tale: Innocence című kalandjáték kapcsán, mely egyenesen az európai pestisjárvány idejébe vezet vissza minket.

A csapat tervei szerint május 14-én PC-re, PS4-re és Xbox One-ra érkező alkotás egy testvérpáros történetét meséli majd el nekünk, akik a 14. századi Franciaországban próbálják meg túlélni a járványt, pontosabban Amicia, a nagyobb nővér szeretné mindenképpen megóvni öccsét, a kis Hugót a fertőzéstől, amiért hajlandó lesz akár a végletekig is elmenni.

A készítők a játék kapcsán egy több részesre tervezett websorozatot indítottak, mely fejlesztői naplós jelleggel mesél nekünk egy kicsit a játékról, az alábbiakban így az A Plague Tale: Innocence alapjaiba engednek betekintést a stúdió munkatársai, méghozzá számtalan látványos pillanat társaságában, sőt még a két főhős szinkronszínészével is megismerkedhetünk.

Nézd nagyban ezt a videót!



A Plague Tale: Innocence című kalandjáték kapcsán, mely egyenesen az európai pestisjárvány idejébe vezet vissza minket.'>
4 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 6 hónapja és 23 napja

[Tiltott felhasználó!]

muki

5 éve, 8 hónapja és 7 napja

Hááááát Focus játék, egyelőre fenntartásokkal kezelem. De alapvetően tetszik.

válasz erre

Direktor

5 éve, 8 hónapja és 7 napja

Ezt én kíváncsian várom!

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 8 hónapja és 7 napja

Tök jó a sztori, remélem nem basszák el!

válasz erre
A Plague Tale: Innocence
14.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaXTomiX0029 profilja