Május 14-én érkezik a Skate 3

2010. március 18.
1.7931
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Electronic Arts a tegnapi napon végre hivatalos közleményben adta tudtunkra, hogy a Tony Hawk játékok legnagyobb kihívója - és egyben sokak szerint legyőzője is -, avagy a Skate-sorozat harmadik epizódja az idén májusban kerül a boltok polcaira.

Ne aggódjanak a deszkás huszárok, mi is tudjuk, hogy ez eddig is ismert volt, de van pontosabb datálásunk is, méghozzá az említett utolsó tavaszi hónap 14. napja. Ekkor várható tehát a boltok polcaira a Skate 3, méghozzá három nappal az amerikai változatokhoz képest, kizárólag PlayStation 3 és Xbox 360 konzolokra.

A gördeszkázás tudományát eddig a legkiválóbban képernyőinkre varázsoló alkotás tehát immáron itt van a kanyarban, és rengeteg újdonsággal vár minket a pályákra, a terekre és az utcákra, amelyek ismeretlenek lesznek számunka, lévén egy vadonatúj várost kapunk kedvenc időtöltésünk színhelyéül. Lehetőségünk lesz bandákba verődni, amelyet nem csak offline, hanem online, barátainkkal is nyélbe üthetünk, hogy együtt dúljuk fel a város nyugalmát. Aki esetleg mostanra már elfelejtette volna, vésse fel naptárába, vagy gördeszkájának lapjára, hogy május 14-én érkezik a Skate 3, attól számítva mindenki eltűnhet néhány napra a virtuális deszkázás örömei közepette.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljatotyak profilja