Magyar XBOX Live 2010 őszétől!

2010. június 15.
3.3091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A Microsoft a javában dübörgő E3 konferencián jelentette be a magyar XBOX360 használók legtöbbjének szívét megdobbantó, sok szembe könnyet csaló hírét, kicsiny országunkban is elérhető lesz a Live legálisan, magyar nyelven! A bejelentés szerint a vállalat elindítja az Xbox LIVE szolgáltatást kilenc új országban - Magyarország mellett Brazíliában, Chilében, a Cseh Köztársaságban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Görögországban, Kolumbiában, Lengyelországban, és Oroszországban.

A Live bevezetését már sokan vártuk, és eddig úgy tűnt, kicsi rá az esély, hiába kérdezgettük az illetékeseket szinte nap, mint nap, titokzatosan ingatták a fejüket.

"Az Xbox LIVE lényege a közösségek építése, valamint az emberek egymással, illetve nagyszerű tartalmakkal való összekapcsolása. Ez a bővítés újabb lépést jelent a LIVE víziónk felé, amelynek keretében a felhasználók kedvenc szórakozási formáikat élvezhetik, és megoszthatják ezeket a számukra fontos személyekkel, a világon bárhonnan" - mondta Marc Whitten, az Xbox LIVE részleg vezetője.

A szolgáltatás idén ősztől lesz elérhető, és először azok az alapvető játék- és közösségi funkciók lesznek bevezetve, amelyekre a legnagyobb az igény - e funkciók közé tartozik az online többjátékos mód, az eredmények (Achievement) és játékospontok (Gamerscore) rendszere, a helyi igényeknek megfelelő Játékpiactér (Games Marketplace) és egyebek.

"Ez egy izgalmas lépés afelé, hogy remek élményt biztosítsunk a kitartó és elkötelezett Xbox 360 közösségek számára" - jelentette ki Vígh Attila Microsoft Magyarország, Xbox360 marketing menedzsere. "Az Xbox360 magyarországi rajongóinak ezentúl lehetősége lesz a legnépszerűbb játékokat játszani az Xbox LIVE többi 23 millió felhasználójával, akik ezt választották célállomásul az online játékok számára."

Ezt a lépést bizony kitörő örömmel fogadjuk, most már csak a londoni címemet kell valahogy hazaköltöztetni.
15 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 2 napja

Én már a magyar live! rendszerében kezdtem el tevékenykedésemet, szóval én nemigen tudok nyilatkozni, mekkora öröm ez a magyaroknak mosolygó smiley de biztosan.

válasz erre

Vendég

14 éve, 10 hónapja és 23 napja

Vendég írta:
Pont a napokban döntöttem el hogy csatlakozok a LIVE-ra "illegálisan" Angol címmel de inkább megvárom őszt és legálisan kezdek játszani!
I love XBOX360.
szóval ezért nem tudtam egyik játékon se multizni röhögő smiley na mind1 várom az őszt!!! jó xboxozást mindenkinek

válasz erre

Dani (XboX360-os)

15 éve, 11 napja

PilotGOMBImenő smiley

válasz erre

Dani (XboX360-os)

15 éve, 11 napja

Amúgy itt az Xbox LIVE címem aki akar vegyen fel.

válasz erre

Dani (XboX360-os)

15 éve, 11 napja

Végre Xbox LIVE jön a kis Hazánkba is most már csak a londoni Chelsea fan klub címét kéne valahogy módosítanimenő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 13 napja

Pont a napokban döntöttem el hogy csatlakozok a LIVE-ra "illegálisan" Angol címmel de inkább megvárom őszt és legálisan kezdek játszani!
I love XBOX360.

válasz erre

GAR

15 éve, 16 napja

marco írta:
Mondjuk valóban kérdéses az anyagi megtérülés... Bár a befektetett fejlesztés ugyebár nem egy nagy vaszisztdasz... Mindenesetre az tény hogy (Közép...)-Kelet-Európában mi hátul kullogunk a vásárlásokban rendesen. Ez azonban a szürke import miatt van, mert lényegesen olcsóbban hoznak be egy-egy játékot, viszont ha azt veszi meg a júzer, akkor nem a mi országunk eladásait fogja növelni, hanem mondjuk a németekét vagy az angolokét.

Igaz, a live teljesen más, mert itt ugyebár eddig is leszedte mindenki ami kellett, x összegért és remélhetőleg attól, hogy magyarul is elérhető lesz, nem lesz az ár x összeg + y összeg...
Nem kívánom, hogy így legyen, de őszintén, nem lepődnék meg.

DNS írta:
Gondolom előzetesen azért felmérték a piacot a nagyobb bukta elkerülése végett, hogy egy ilyen kis országban kb. hányan és mennyiért csatlakoznának...
Azért tartok ettől, mert néhány országban nevetséges áron vehetők meg az XBL-os X360-as címek.

válasz erre

marco

15 éve, 16 napja

GAR írta:
Viszont a régiózárak miatt így is volt pár kellemetlen dolog.
Igen, igen. Először csak bizonyos dolgok lesznek elérhetők, ez tény.

válasz erre

DNS

15 éve, 16 napja

GAR írta:
Csak nehogy ráfaragjunk az árszabással.
Gondolom előzetesen azért felmérték a piacot a nagyobb bukta elkerülése végett, hogy egy ilyen kis országban kb. hányan és mennyiért csatlakoznának...

válasz erre

GAR

15 éve, 16 napja

Hori a (hun) írta:
Miért eddig nem lehetett multizni? Nem értem.
Viszont a régiózárak miatt így is volt pár kellemetlen dolog.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
Minden hír, videó és cikk
E3 2010
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja