Magyarul is elérhető a Microsoft Live keresőrendszer

2006. szeptember 14.
1.8421
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Microsoft komoly tesztelés után beindította Live keresőrendszerét, melyről lekerült a béta megnevezés, a Google és a Yahoo ellenfelének szánt rendszer magyar nyelven is elérhető.

Az eddigi MSN kereső leváltására hivatott Live rendszerbe igen sok időt, energiát és pénzt fektetett be cég, mely a béta verzió kiadásakor kerek perec hadat üzent a Google-nek és a Yahoo-nak, kijelentve, hogy piacrészükre pályázik. A Microsoft eltökéltsége érthető is, ha belegondolunk, hogy az internet általában egyre fontosabb lesz, miközben a rajta fellelhető adatok hatalmas mennyiségűre duzzadtak.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szinte nem is létezik az, amire nem mutat valamilyen link, például egy keresőé. A vállalat sorra vásárolta fel a területen érdekelt kisebb érdekeltségeket, és egy teljesen új keresőtechnológia kidolgozását tűzte ki célul. A cég szerint tehát nem a meglevő keresőrendszerek átvételéről, vagy csiszolgatásáról van szó, a Live mögött egyedi megoldások húzódnak. Ezek hatékonyságáról majd a felhasználók döntenek, akik mától a teljes jogú rendszert használhatják, melyet belépés után személyre is szabhatnak.

A béta változattól eltérően a szolgáltatás magyarul is elérhető, igaz az Oktatás és tudományok, illetve a hírcsatornák rész még tesztverzióban fut. A találatokat a következő rendezési szempontok, kategóriák szerint kérhetjük le: Találati pontosság, Dátum a legrégebbivel kezdve, Dátum, a legújabbal kezdve, Szerző, Folyóirat, Konferencia, és a Live saját súgóval is rendelkezik.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Live
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja