Magyarországon is megrendezésre kerül idén a GT Academy

2012. augusztus 01.
2.3741
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sony hazai divíziója nagy örömmel jelentette be, hogy az idén hazánkban is megrendezésre kerül a Sony és a Nissan közös tehetségkutató versenye, avagy a Nissan GT Academy, amelynek a célja, hogy a hazai PlayStation 3 és a Gran Turismo-sorozat rajongói lehetőséget kapjanak egy igazi versenyautó kipróbálására is.

A GT Academy versenysorozat korábban csak a tengerentúlon, illetve Nyugat-Európában volt elérhető, de a jövőben néhány közép-európai ország, így köztük Magyarország is megrendezheti a versenyt.

A selejtezők a tervek szerint 2012. augusztus 1-jétől szeptember 8-ig zajlanak majd. A versenyzőknek otthoni körülmények között időmérő köröket kell teljesíteniük a Gran Turismo 5-ben megtalálható Deep Forest Raceway pályán, méghozzá egy Amuse NISMO 380RS Super Leggera virtuális volánja mögött.

A fanatikusoknak a köridejüket el kell küldeniük a rendezvény szervezőinek, akik ezután kiválasztják a legjobb harminc játékost, hogy a szerencsések szeptember 22-én, egy budapesti országos döntő keretein belül mérjék össze tudásukat egymással. A versenyen érdemes a legjobbat kihozni magunkból, hiszen a fődíj egy valódi Hungaroringes tesztvezetés a Nissan 370Z sportkocsival.

A hivatalos közlemény szerint:
A jelentkezőknek 18 éven felülieknek kell lenniük, érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel és Magyarországon regisztrált PlayStation Network azonosítóval kell rendelkezniük. Természetesen a részvételhez szükséges egy PlayStation 3 konzol, valamint a Gran Turismo 5 játékszoftver egy példánya is.


A pontos részvételi feltételek és a verseny lebonyolításának részleti megtalálhatóak a verseny weboldalán, vagyis ITT.
2 hozzászólás

Vendég

12 éve, 8 hónapja

Neeeeeeee!!!! Azonnal jelentkezés! mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 8 hónapja és 1 napja

Na én kiestem, nincs jogsim... mosolygó smiley

válasz erre
Gran Turismo 5
10.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja