Mafia III: íme az előrendelői ajándékok és a gyűjtői kiadás

2016. április 20.
3.8521
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A rendkívül látványos tegnapi trailer után a 2K Games ma bejelentette a Mafia III előrendelői ajándékait, valamint a különféle speciális kiadásokat, amelyeket egyelőre megmutatni még nem tudunk, ellenben már leírva is igencsak izgalmasan hangzanak.

Haladjunk szép sorjában! Első ízben kezdjük az előrendelői ajándékokkal, aki ugyanis jó helyről szerzi be magának a Mafia III-at, garantáltan hozzáférhet majd három exkluzív sportautóhoz, valamint ugyanennyi ajándék fegyverhez, amelyekről már képet is tudunk mutatni nektek az alábbiakban. Szintén az előrendelők ajándéka lesz majd a Family Kick-Back Pack, amiről jelenleg annyit tudni, hogy négy karaktert állít a középpontba, de a további részletek még nem ismertek.

A speciális kiadások kapcsán a standard változatok mellett két kiegészített kiadványról hallottunk, amelyek közül az első a 80 dolláros Mafia III Deluxe Edition lesz. Ebben főként a digitális extrák dominálnak majd, így annyit tudni róla, hogy az alkotás extra DLC csomagjait és a Season Pass-t is tartalmazza majd.

Természetesen nem maradhat majd a játék gyűjtői kiadás nélkül sem, amit szimplán a Collector's Edition névre kereszteltek, 150 dollárba kerül, és olyan extrákat tartalmaz majd, mint a zenék - speciális bakelit lemezen -, egy gyűjteményes művészeti könyv, valamint a Season Pass, az extra DLC-k, valamint néhány egyelőre még nem ismert extra.

Mafia III: íme az előrendelői ajándékok és a gyűjtői kiadás - 2. kép

tegnapi trailer után a 2K Games ma bejelentette a Mafia III előrendelői ajándékait, valamint a különféle speciális kiadásokat, amelyeket egyelőre megmutatni még nem tudunk, ellenben már leírva is igencsak izgalmasan hangzanak.'>
5 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

Akkor már inkább a 150 dolcsis verzió, de még az se nyűgözött le.

válasz erre

Ravor

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

Imádom a franchiset, de nekem nem kell a sok cicoma mellé, csak a játék, hogy had nyüstöljem szét röhögő smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

150 dolcsi bakelitlemez, meg artbook. És?? Milyen kézzelfogható dolgot adnak még, mert ez nagyon kevés.

válasz erre

Ronalddo

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

Lehet hogy ennél be merem újra vállalni az előrendelést...

válasz erre

kpal

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

150 dolcsis elég bika! meglepett smiley mosolygó smiley

válasz erre
Mafia III
4.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaGargameth profilja