Lost Planet 2: Tölthető Xbox Live-ról a multiplayer demó

2010. április 22.
1.9351
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A mostani hét egyértelműen a Capcom-ról szólt, ezt a tényt kár is lenne tagadni, hiszen a cég két új játékot, töménytelen mennyiségű DLC csomagot, illetve még ennél is több információt hintett el a már régóta termelésben lévő alkotásaihoz.

Köztük volt a Lost Planet 2 is, amelyről kiderült, hogy egy szép kis pályacsomagot kap a megjelenését követően, ám mindez jelenleg egy másodlagos információ ahhoz képest, hogy az Xbox 360 konzollal rendelkezők végre tölthetik a játék multiplayer demóját.

Természetesen van sajnos árnyoldala is a történetnek, a kipróbálható változatot ugyanis egyelőre csak a Gold tagok szipkázhatják, a Silver tagok pedig sajnos kénytelenek várni egy teljes hetet az elveszett bolygó többjátékos élvezeteinek kipróbálásáig. A hírek szerint a PlayStation 3 konzollal rendelkezők is megkapják a matériát, ám ők is apró csúszást kénytelenek elkönyvelni, bár egyes források úgy tudják, hogy a mai hozzájuk is befut a május 18-án már kész változatban is beszerezhető játék multiplayer demója.
nincs még hozzászólás

Lost Planet 2
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja