Lost Planet 2: Gameplay videók a CES-ről

2010. január 10.
3.0211
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Ha már az előző hírben előjött a Capcom neve, akkor folytassuk is velük a mai híradagot, hiszen nem csak a Dark Voiddal állítottak be a 2010-es CES rendezvényre.

Mutogatták másik kasszasikernek tűnő alkotásukat, a Lost Planet 2-t is, amely a tervek szerint még az idén megérkezik Xbox 360 és PS3 platformokra, PC-re pedig majd egyszer valamikor. Az elődben még hó borította az események színterét, az E.D.N. III bolygót, ám ha egy epikus színkavalkád keretein belül kellően bántottuk a főcsúnyát, akkor megolvadtak a jégtáblák, és előbukkant az eltemetett zöld.

Ennek megfelelően a második rész már dzsungellel és városokkal szeretné elcsavarni a játékosok fejét, no meg a változatlan elemmel, a narancssárgán pulzáló akrid faj példányaival, akik változatos formában és méretben igyekeznek megkeseríteni boldogulásunkat. Itt van például a lenti két, kooperatív játékmódot prezentáló videó főszereplője, akitől babaként anyukája biztos nem sajnálta a szaftosabb falatokat, azért nőtt ekkorára. Ráadásul szívós is, hiszen lövik ezek a legények serényen, perceken keresztül nagy ágyúval, rakétavetővel, minigunnal, tojásvetővel, legalább 5-ször földre is küldik, mégis mindig visszatér a küzdelembe. Egy igazi, epikus diadalmenet a halálba. Kár, hogy a "rossz" oldalon áll.
#tv#
#tv2#
9 hozzászólás

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 10 napja

kifejezetten ronda sztem

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 10 napja

Azt ennyiből szerintem nem lehet lemérni, hogy unalmas-e. Az tény azonban, hogy lövik mindennel azt a dögöt, felrobbantják, de semmi baja. Ez gáz, vontatott.

válasz erre

Hori a (hun)

15 éve, 5 hónapja és 10 napja

Vendég írta:
nem valami szép, az tény. meg olyan uncsinak is tűnik
Hát sztem csak uncsi

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 10 napja

nem valami szép, az tény. meg olyan uncsinak is tűnik

válasz erre

Hori a (hun)

15 éve, 5 hónapja és 10 napja

Nekem sem tetszik

válasz erre

marco

15 éve, 5 hónapja és 10 napja

Nem nagyon tetszik.szomorú smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 10 napja

Shade írta:
Ez unreal engine-s? Tisztára az.
de durván néz ki akkor is.

válasz erre

Marduk

15 éve, 5 hónapja és 11 napja

Engem az a kép az UT2004 Convoy nevű AS pályára emlékeztet röhögő smiley

válasz erre

Shade

15 éve, 5 hónapja és 11 napja

Ez unreal engine-s? Tisztára az.

válasz erre
Lost Planet 2
nincs ár
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
CES 2010
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljaKisember001 profiljamarco profilja