Little Big Planet 2: Egy Move demonstráció során derült ki a létezése

2010. március 23.
2.2881
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Úgy tűnik, hogy a legkreatívabb csapatok szavahihetősége is megkérdőjelezhető.

Hiába mondja egy cég, hogy nem kívánnak folytatást csinálni egy játékhoz, mostanában egyre többször derül ki, hogy az állítás köszönő viszonyban sincs a valósággal. Vegyük például a Media Molecule csapatát, akik immáron egy éve mondogatják, hogy nem áll szándékukban egy Little Big Planet 2-t készíteni. Vajon mi derült ki ma? Nem más, mint hogy készülődik az LBP2. Mondhatnánk, hogy tudtuk előre, de felesleges, hiszen mindenki tudta. Csak nem sejtette.

A Little Big Planet 2 létezésére akkor derült fény, amikor Folkert Langveld a Sony Moveról árult el információkat. Elmondása alapján a jövőben több játék folytatása is támogatni fogja a mozgásérzékelős kontrollert, s ezek között a címek között szerepel a Little Big Planet 2 is. Természetesen nem bánjuk a dolgot, az első részt imádtuk, s a játékmenet pedig üvöltött a Move-ért; a Media Molecule tehát nem követ el főbenjáró bűnt a második rész fejlesztésével, csupán a szavahihetőségükből veszítettek ezzel a lépéssel.
5 hozzászólás

Vendég

15 éve, 2 hónapja és 2 napja

bocsi ez nem ide tartozik nem tudja valaki melyik pályán lehet megszerezni az emos hajat?
röhögő smiley

válasz erre

Yoyo

15 éve, 2 hónapja és 22 napja

Teljesen egyetértek, mégiscsak üzletről van szó, s ezért nem is hibáztatok senkit, az LBP-t meg nagyon szerettem, szóval örülök én is a folytatásnak, csak ilyenkor egy kicsit elveszíti az értelmét a user generated content. az LBP előtt még szép jövő állt volna, de a második rész megjelenésével háttérbe fog szorulni, így nem lesz olyan érzésem, hogy egyedi a játék. Ettől függetlenül jó dolog ha egy játék jó, és érkezik belőle folytatás, egyszerűen az LBP esetében feleslegesnek érzem.

válasz erre

Vendég

15 éve, 2 hónapja és 22 napja

Nézd akár milyen furcsán hangzik, mégis csak egy üzlet ez is. Gondolom egy teljes áras játék mégis jobban profitál mint a pár dolláros letölthető kiegészítők. De abszolút megértem a Sonyt profitra van szüksége (még csak most lábal ki a válságból a cég, egy év után kezd nyereséget termelni, de inkább az átszervezéseknek köszönhetően) De nem hiszem hogy aggódni kéne. Az első Playstation megjelenése óta nem sűrűn koncentrált ennyire erősen a cég. Most beleadnak mindent (nem is nagyon hibázhatnak) Eddig abszolút jól haladnak. Jó lesz ez...mosolygó smiley

válasz erre

Yoyo

15 éve, 2 hónapja és 22 napja

Ebben teljesen igazad van, mindenesetre szomorú, hogy egy lassan kultstátuszba lépő játéknak folytatást kell csinálni, mert a Sony így dönt. Jónak tűnik a Move, de nem kéne miatta elrontani (persze nem lesz elrontva) egy olyan játék hírnevét, amely a user generated contentre épül, hiszen ennek pont az lenne a lényege, hogy folytatások nélkül is sokáig fennmaradjon egy játék. Így viszont az első rész szép lassan eltűnik a süllyesztőben..

válasz erre

Vendég

15 éve, 2 hónapja és 22 napja

Azt elfelejti a cikk írója, hogy pár hete felvásárolta a Sony az MM-t és mivel a Sony egyik zászlóshajója a kreatív kis game tök mindegy mit akar az MM.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja