Linus Torvalds örül a SteamOS-nek

2013. október 24.
2.3811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
Pont tegnap olvashattuk John Carmack véleményét a Steam Machine-el kapcsolatosan, melyben erősen a Linux operációs rendszer ellen beszélt, ám most szerencsénkre maga Linus Torvalds, a Linux megalkotója szólalt fel a Valve és a SteamOS védelmében.

Torvalds elmondta, hogy ő nagyon örül a SteamOS megjelenésének hiszen ez elősegíti majd a Linux elterjedését a hétköznapi számítógépeken is.

Szeretem a Valve bejelentéseit

Még arra is kitért, hogy ez jobban ösztönzi majd a játékosokat, fejlesztőket és a nagyobb cégeket, hogy jobban odafigyeljenek majd a rendszerre.

Egy másik dolog ami miatt örül a SteamOS-nek, hogy a Steam Machine-t az Nvidia is támogatja, így a cég hajlandó lesz majd újra támogatni a nyílt forrású driver fejlesztést a grafikus chipjeikhez, melynek támogatását a tavalyi évben vonták meg.
7 hozzászólás

Raiden

6 éve, 3 hónapja és 24 napja

marco írta:
Linus nagy arc, és jó szakember. Csipem.
Én is csípem..Mondjuk volt már ennél költőibb hangvételű hozzászólása asszem a 3.11-kernel fejlesztési fázisa során.

válasz erre

juhaszandor

6 éve, 3 hónapja és 25 napja

Elég egyszerű kis kijelentést tett

válasz erre

kpal

6 éve, 3 hónapja és 25 napja

Nvidia benne van annak örülök

válasz erre

bekdaniel

6 éve, 3 hónapja és 25 napja

Majd kiderül, hogy mi sül ki belőle

válasz erre

marco

6 éve, 3 hónapja és 26 napja

Linus nagy arc, és jó szakember. Csipem.

válasz erre

Barna120

6 éve, 3 hónapja és 26 napja

Várom már! Kíváncsi vagyok hogy milyen lessz

válasz erre

totyak

6 éve, 3 hónapja és 26 napja

Még jó, hogy nem azt mondta, hogy szerinte szär ötlet volt.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljagery1113 profiljaiPet profiljaPajti24 profilja