Letölthető az antiX M12 előzetes kiadása

2012. március 08.
1.7291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Az antiX fejlesztőcsapata a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy elkészült és letölthető az érkező antiX M12 operációs rendszerüknek a második, Test 2 jelöléssel ellátott előzetes kiadása.

Az antiX egy Linux, pontosabban a Debian GNU/Linux alapjaira építkező ingyenes operációs rendszer, aminek fejlesztésénél elsődleges cél volt, hogy a megoldás még az öreg, illetve a gyengébb hardverekkel rendelkező számítógépeken is tökéletesen működjön, de az illetékesek még nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy még a kezdő felhasználók is könnyedén és egyszerűen kezelhessék a rendszert.

Az antiX rendszerigényére valóban nem lehet panasz, ugyanis egy Pentium II processzorral és 64 MB RAM-mal épített PC-n már tökéletesen képes futni, telepítéséhez pedig 2,2 GB szabad lemezterület szükséges. Az antiX szóban forgó M12 Test 2-es kiadása a legfrissebb, 3.2.9-es verziószámot viselő Linux kernel képességeit kamatoztatja, ami a módosítások eredményeként már lehetővé teszi a Pentium I, illetve az AMD K5 és K6 központi feldolgozókkal szerelt konfigurációk bootolását is.

Ablakkezelők közül ötféle megoldás áll a felhasználó rendelkezésére, név szerint az IceWM (alapértelmezett), a Fluxbox, a JWM, a wmii és a dwm. Az eddig használt AbiWord és Gnumeric páros helyét átvette a LibreOffice, de ezen kívül még több program is le lett váltva, aminek köszönhetően a felhozatalban újdonságként szerepel az IceWeasel 10, a Claws-Mail, az XMMS, a SpaceFM, a Sunflower, valamint a Cheese is.

A frissen bejelentett antiX M12 Test 2-nek a "full" (650 MB), a "base" (330 MB), illetve a "core" (115 MB) változatai már letölthetőek az alábbi linkre kattintva, de a fejlesztők kihangsúlyozták, hogy a jelenlegi kiadás még tartalmazhat hibákat, így éles rendszeren való használatát nem javasolják.

Fluxbox ablakkezelővel az antiX.

Fluxbox ablakkezelővel az antiX.


Az antiX M12 Test 2 letöltése
6 hozzászólás

skyman

13 éve, 1 hónapja és 22 napja

epp erol a rendszerrol irok. red ebbe nincs magyar billentyuzet beallitas ? röhögő smiley

válasz erre

skyman

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

Ez egy próbát mindenképp megér, elég tetszetős mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

jezzahun írta:
elöszőr a cím olvasásakor azt hittem egy játék,de aztán elolvastam és linux ez.. szóval amit marco mond az eléggé szép dologmosolygó smiley
És igaz is. Imádom ezt a Linux életszemléletet.

válasz erre

jezzahun

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

elöszőr a cím olvasásakor azt hittem egy játék,de aztán elolvastam és linux ez.. szóval amit marco mond az eléggé szép dologmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

marco írta:
Azért is szeretem nagyon a Linuxot, mert mindenre van megoldás. 2012-ben kijön egy olyan rendszer, ami hardverigényben kb azzal éri be, mint egy Windows XP 2001-ben. És mindezt friss kernellel, a legújabb irodai szoftverekkel.

Így kell ezt csinálni.
Pontosan így van, tökéletesen foglamzatad meg.mosolygó smiley

válasz erre

marco

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

Azért is szeretem nagyon a Linuxot, mert mindenre van megoldás. 2012-ben kijön egy olyan rendszer, ami hardverigényben kb azzal éri be, mint egy Windows XP 2001-ben. És mindezt friss kernellel, a legújabb irodai szoftverekkel.

Így kell ezt csinálni.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja