Letölthető a ZevenOS Neptune legfrissebb kiadása

2013. május 23.
2.0241
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Neptune fejlesztőcsapata az elmúlt napok folyamán bejelentette, hogy elkészült és letölthető ZevenOS Neptune operációs rendszerüknek Brotkasten néven fejlesztett legfrissebb, 3.1-es számozással ellátott legfrissebb kiadása.

A ZevenOS Neptune egy ingyenes, a masszív Debian GNU/Linux disztribúcióra épülő operációs rendszer, amivel a fejlesztők a lehető legkönnyebben használható, legteljesebb szoftverválasztékot kínáló megoldás elérését célozták meg, ráadásul emellett még kiválóan alkalmas a különféle USB-s meghajtókról való futtatásra is.

Az egyik legfontosabb újítás, hogy az alapokat képző Debian immár a 7.0-s Wheezy lett, ami mellé a 3.9.2-es verziószámot viselő Linux rendszermagot társították az illetékesek, asztali környezetből pedig egy módosított értesítési rendszerrel felépített KDE Software Compilation 4.10.3 áll rendelkezésre.

Az újdonságok között bukkant fel még többek között a f2fs fájlrendszer támogatása, a knetworkmounter, valamint az Apper szoftverközpont. A felhozatalból persze nem hiányoznak az olyan jól ismert programok frissített példányai sem, mint például a LibreOffice irodai csomag, az Amarok, illetve a Kdenlive. A ZevenOS Neptune most elkészült 3.1-es kiadása már letölthető erre a linkre kattintva.
3 hozzászólás

Vendég

11 éve, 10 hónapja és 7 napja

Kipróbálásra érdemes rendszer ha megy alatta a Steam...

válasz erre

Raiden

11 éve, 10 hónapja és 7 napja

Egy jó gépen biztosan hasít,én ezt már meg sem próbálom felrakni,de ami késik..mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 10 hónapja és 8 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja