Lelövik a DriveClub szervereit, lekerül PS Store-ból is

2019. március 30.
6.6981
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Gran Turismo mellett a DriveClub volt a PlayStation 4 zászlóshajója, legalábbis autós játékok terén, ellenben utóbbi hamarosan bedobja a törölközőt, merthogy minden DriveClub-alapú projekt lelövésre kerül.

Ennek értelmében a DriveClub, a DriveClub VR és a DriveClub Bikes egyaránt lehúzza a rolót, az online szerverek 2020. március 31-én bezárnak, sőt mi több, ezen szoftverek már 2019. augusztus 31-én lekerülnek PS Store-ból, tehát gyakorlatilag minden értelemben ellehetetlenítik a felsorolt alkotások beszerzését.

A Sony ezenfelül a Starblood Arena szervereit is leállítja, viszont itt nincs meg az a luxus, mint a DriveClub esetében, hogy offline nyomuljunk, hiszen egy teljes mértékben az online játékra kihegyezett mókáról van szó, így ezt végérvényesen elkaszálják most július 25-én. A DriveClub franchise-t továbbra is élvezhetjük egyjátékos módban.
DriveClub volt a PlayStation 4 zászlóshajója, legalábbis autós játékok terén, ellenben utóbbi hamarosan bedobja a törölközőt, merthogy minden DriveClub-alapú projekt lelövésre kerül.'>
11 hozzászólás

WarriorAutobot

5 éve, 5 hónapja és 3 napja

Marduk írta:
Leesett a csúcsról.
A többi rakás közé. röhögő smiley

válasz erre

Xelosz

5 éve, 5 hónapja és 4 napja

nem meglepő. használtan a kutyának sem kell sokan 2000-ért hirdetik hiába. én szerencsére még 4000-ért eltudtam adni de csak azért volt meg mert bundle-be volt röhögő smiley

válasz erre

totyak

5 éve, 5 hónapja és 5 napja

miertkellettaregbevezetes írta:
Pedig az lesz. Mivel itt nincs mentsvár mint eddig volt ,hogy de a ps3 rendszere felépítése teljesen más volt meg a bla bla bla. Ezek műár pc-s kütyük ugyanaz lesz a proci meg a rendszer amin mennek csak úgye minden gyorsabb meg több..

MS érdekes lazán megoldja akár az ezer éves xbox 1-es gameket is és egyre jobban erőltetik a dolgot

A sony extrém bal**** + féreg cég lenne ha ezt min ps4-es játékokig nem lépné meg
Fogalmad sincs milyen hardver lesz a konzolban, honnan veszed, hogy ugyanaz, mint a 4, csak gyorsabb? Nem kell nekik semmiféle mentség, ha ugyanaz is lesz a rendszer, akkor sem lesz kompatibilis, üzletileg nem éri meg. De akkor már vigye a ps3, ps2 és ps1 lemezeket is, mert, ha nem, akkor extrém férgek, nem igaz? Ha ps4 játékkal akarsz játszani, vegyél ps4-et. Ha van ps4-ed, akkor meg full mindegy, hogy kompatibilis lesz-e az 5.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 5 hónapja és 5 napja

[Tiltott felhasználó!]

miertkellettaregbevezetes

5 éve, 5 hónapja és 5 napja

totyak írta:
Azért azt kijelenteni, hogy a PS5 kompatibilis lesz a PS4 játékokkal, merész. Én megkockáztatom, hogy esély sincs rá. Talán PS3-mal. PS5 kiadásakor a PS4 konzolok még szépen eladhatóak lesznek, kár lenne ellőni ezt a lehetőséget.
Pedig az lesz. Mivel itt nincs mentsvár mint eddig volt ,hogy de a ps3 rendszere felépítése teljesen más volt meg a bla bla bla. Ezek műár pc-s kütyük ugyanaz lesz a proci meg a rendszer amin mennek csak úgye minden gyorsabb meg több..

MS érdekes lazán megoldja akár az ezer éves xbox 1-es gameket is és egyre jobban erőltetik a dolgot

A sony extrém bal**** + féreg cég lenne ha ezt min ps4-es játékokig nem lépné meg

válasz erre

totyak

5 éve, 5 hónapja és 5 napja

miertkellettaregbevezetes írta:
Ej pedig ezt akartam ps5-re venni (mert visszafelé komp lesz a ps4 játékokkal tuti) erre kiszedik a store-ból szomorú smiley

Mondjuk ilyenkor azt nem értem, hogy ok bukott mert nem adtak el 800 ezer csilliót belőle... De akkor ha látom kutya se veszi ps4-re már ,leteszem a gögös parasztságot és kihozom, pc-re /box-ra ahol elmegy még 2 milla... egyből kicsit másmilyen lett volna a dolog.. De rühellem amikor csöves csicskák döntenek egy ilyen nagyszerű game sorsáról.

Azért azt kijelenteni, hogy a PS5 kompatibilis lesz a PS4 játékokkal, merész. Én megkockáztatom, hogy esély sincs rá. Talán PS3-mal. PS5 kiadásakor a PS4 konzolok még szépen eladhatóak lesznek, kár lenne ellőni ezt a lehetőséget.

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

5 éve, 5 hónapja és 5 napja

Ej pedig ezt akartam ps5-re venni (mert visszafelé komp lesz a ps4 játékokkal tuti) erre kiszedik a store-ból szomorú smiley

Mondjuk ilyenkor azt nem értem, hogy ok bukott mert nem adtak el 800 ezer csilliót belőle... De akkor ha látom kutya se veszi ps4-re már ,leteszem a gögös parasztságot és kihozom, pc-re /box-ra ahol elmegy még 2 milla... egyből kicsit másmilyen lett volna a dolog.. De rühellem amikor csöves csicskák döntenek egy ilyen nagyszerű game sorsáról.

válasz erre

Tommy

5 éve, 5 hónapja és 5 napja

Azt szépen elkaszálják.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 5 hónapja és 5 napja

Marduk írta:
Leesett a csúcsról.
röhögő smiley Kár, hogy nem láthatjuk a reakcióját.

válasz erre

Marduk

5 éve, 5 hónapja és 5 napja

Leesett a csúcsról.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 5 hónapja és 5 napja

[Tiltott felhasználó!]

DriveClub
5.789 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja