Leleplezték, milyen pókruhák érkeznek a Spider-Manbe az első DLC-vel

2018. október 16.
4.6971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Már itt van a nyakunkon a Spider-Man első kiegészítője, lévén október 23-án robban be közénk a The Heist névre keresztelt DLC, ami ugyebár nem kevés újdonsággal dobja fel a hálószövő aktuális kalandját.

Új ellenféltípusok, küldetések és kihívások várják majd a nagyérdeműt a The Heist képében, azonban az sem elfelejtendő, hogy új pókruhák is jönnek a kiegészítéssel - szám szerint három -, amit most a PlayStation Blogon le is lepleztek.

A Scarlet Spider II suit, a Resilient Suit, és a Spider-UK suit lesz az, amivel kibővítik Peter Parker egyébkénti ruhatárát, apró érdekesség, hogy a másodikat a Marvel elismert rajzolója, maga Gabriele Dell'Otto tervezte. Míg erre a DLC-re várunk, ne feledjétek, holnap kapja meg a játék a New Game Plus opciót, így lesz oka mostanság annak is visszanéznie Manhattenbe, aki esetleg már kimaxolta a játékot.

Leleplezték, milyen pókruhák érkeznek a Spider-Manbe az első DLC-vel - 2. kép

Spider-Man első kiegészítője, lévén október 23-án robban be közénk a The Heist névre keresztelt DLC, ami ugyebár nem kevés újdonsággal dobja fel a hálószövő aktuális kalandját.'>
5 hozzászólás

WarriorAutobot

5 éve, 11 hónapja és 1 napja

Nekem annyira nem jönnek be.

válasz erre

DrThezeus

5 éve, 11 hónapja és 1 napja

Az első és a második elég mutatós, de a harmadik valahogy nem jön be. szomorú smiley

válasz erre

Hentes

5 éve, 11 hónapja és 1 napja

Jól néznek ezek ki.

válasz erre

Brutal Terror

5 éve, 11 hónapja és 1 napja

Király ruhák!

válasz erre

Eltohn

5 éve, 11 hónapja és 1 napja

Az első és a második nagyon dög.

válasz erre
Spider-Man
11.290 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaManiac profiljaMonyo profilja