Lelépett Toby Gard, Lara Croft egyik szülőatyja

2009. szeptember 15.
2.2771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Toby Gard neve a publikum fülében nem cseng ismerősen, annál inkább élete egyik fő műve, a Tomb Raider sorozat ikonikus főhősnője, a világ legismertebb kincsvadász hölgyeménye, Lara Croft.

Toby a LinkedIn profilja szerint elhagyta a Crystal Dynamics kötelékét, hogy független konzultánsként folytassa karrierjét. Gard a Develop-nak nyilatkozva is elmondta, hogy ami a stúdiónál folyik, az mindenképp bizalmas, de ő már nem tagja a neves team-nek többé.

Toby Gard az első Tomb Raider játék elkészülte után elhagyta a Crystal Dynamics csapatát, majd leigazolt a saját maga által alapított Confounding Factor nevű fejlesztői gyülekezethez, akik mindössze egyetlen játékkal ajándékozták meg a konzolozás világát, a 2004-ben kiadott, Xbox-os Galleon-nal. Ezt követően visszatért az Eidos-hoz, mint a Tomb Raider széria konzultánsa, majd a fejlesztői brigádhoz (Crystal Dynamics) is csatlakozott 2007-ben. Végül újra magára hagyta a srácokat, de ezúttal már nem kötelékben szolgál, a hírek szerint független konzultánssá avanzsált. A brit születésű Toby Gard legutóbb a kaliforniai Crystal Dynamics dizájn csoportjának élén vezetett egy be nem jelentett, titkos projektet egészen január óta, kilépésének miértjéről azonban nem nyilatkozott.


Lelépett Toby Gard, Lara Croft egyik szülőatyja - 1. kép

5 hozzászólás

marco

15 éve, 10 hónapja és 9 napja

FutuRetrO írta:
Én assszem jéghideg vagyok, be bedőltem, hogy ő is Tony... röhögő smiley Időben kiderült, hogy mégsem..., így érthető, hogy miért rakott oltárian méretes szilikon csöcsöket Lara-ra... röhögő smiley Mert ő Toby és nem meleg... nyelvnyújtó smiley
no comment röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

FutuRetrO

15 éve, 10 hónapja és 9 napja

marco írta:
Biztos mert mindegyikük a GTA-s Tonyra asszociál. A sok nemhűvös nagyon várja már.mosolygó smiley
Én assszem jéghideg vagyok, be bedőltem, hogy ő is Tony... röhögő smiley Időben kiderült, hogy mégsem..., így érthető, hogy miért rakott oltárian méretes szilikon csöcsöket Lara-ra... röhögő smiley Mert ő Toby és nem meleg... nyelvnyújtó smiley

válasz erre

marco

15 éve, 10 hónapja és 9 napja

FutuRetrO írta:
Nem kizárt. röhögő smiley Elírták a nevét a sajtóban. Ő egyébként Toby Gard..., és nem Tony, mint több helyütt is írták...
Biztos mert mindegyikük a GTA-s Tonyra asszociál. A sok nemhűvös nagyon várja már.mosolygó smiley

válasz erre

FutuRetrO

15 éve, 10 hónapja és 9 napja

Nem kizárt. röhögő smiley Elírták a nevét a sajtóban. Ő egyébként Toby Gard..., és nem Tony, mint több helyütt is írták...

válasz erre

marco

15 éve, 10 hónapja és 9 napja

Biztos összerúgták a port azon, mennyivel nőveljék Croft melleit a legújabb Tomb Raiderben.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások