Lehullt a lepel a Men of War: Vietnamról

2010. június 05.
2.9841
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A Men of War 2009.

egyik legjobb II. világháborús stratégiája volt, amely a rajongók tetszését is elnyerte, amit jól mutat az a tény is, hogy a múlt héten bejelentették a második teljes értékű kiegészítőjét, amely a Men of War: Assault Squad nevet kapta. Ennek fényében egészen meglepő, hogy most arról tudósíthatunk, hogy máris fény derült a harmadik expanzióra, a Men of War: Vietnamra. A címből könnyedén leszűrhető, hogy a fejlesztők beleuntak a II. világégés eseményeibe, és egy másik közkedvelt téma, a 20 éven keresztül (1955-1975) tartó vietnami háború felé fordították tekintetüket.

A munkapadoknál ismét a Best Way alkalmazottai ücsörögnek, akik az alapjátékért és a Red Tide nevezetű első bővítményért felelősek (az Assault Squadon a Digitalmindsoft csapata melózik), és talán ez lehet a válasz arra a kérdésre is, hogy mi értelme van egyszerre két új csomagot is készíteni a Men of Warhoz. A beharangozó szerint a két brigád szoros együttműködésben dolgozik a projekteken, ami elsősorban az Assault Squad oldaláról lehet megnyugtató, hiszen mégiscsak azt kalapálják a tapasztalatlanabbak. A kiadó szerepében tetszelgő 1C Company egyelőre nem jelentette be hivatalosan a vietnami mellékszálat, így sajnos egyéb információval nem tudunk szolgálni róla. Szerencsére az első screenshotok már megérkeztek, így legalább a szemeink nem maradnak ennivaló nélkül.

Lehullt a lepel a Men of War: Vietnamról - 2. kép


Lehullt a lepel a Men of War: Vietnamról - 3. kép


Lehullt a lepel a Men of War: Vietnamról - 4. kép


Lehullt a lepel a Men of War: Vietnamról - 5. kép


Lehullt a lepel a Men of War: Vietnamról - 6. kép


Lehullt a lepel a Men of War: Vietnamról - 7. kép


Lehullt a lepel a Men of War: Vietnamról - 8. kép


Lehullt a lepel a Men of War: Vietnamról - 9. kép

3 hozzászólás

Hori a (hun)

15 éve, 3 napja

Elég sok világháborús játék van, jó ötlet végre ott hagyni és váltani egy másikra.

válasz erre

lacyboy

15 éve, 4 napja

Ja jónak tünik kiváncsian várom

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

15 éve, 4 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaKisember001 profilja