Lehullt a lepel a Ragnarok Odyssey ACE első kiegészítőiről

2014. március 17.
1.5511
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az XSEED csapata nemrégiben megerősítette, hogy a Ragnarok Odyssey ACE már rögtön a nyugati premier napján gazdagodik majd több letölthető tartalommal is, így aki szeretné, már az első napokban bővítheti a kérdéses akció-szerepjáték tartalmát.

A fejlesztők szerint több bővítmény is várható az alkotáshoz, amelyek a megjelenést követő 2 hónapon belül teljesen ingyenesek lesznek, a későbbiekben azonban kemény dollárokat kell majd leszurkolnunk értük, így a Gorgeous Headwar-ért 1 dollárt, a Royal Ball Outfitsets-ért pedig 3 dollárt.

Ez azonban még nem minden! Azoknak a rajongóknak ugyanis, akik korábban beszerezték már a Ragnarok Odyssey-t - ACE nélkül, értitek - további ingyenes tartalmakat kapnak (Archer's Apple, Bunny Hair Ban, Floppy Cat, Gunslinger, Majestic Horns, Ninja, Taekwon Kid), ezen felül pedig a Free Grandia Sethez is minden vásárló hozzájuthat, amelyben Justin és Feena sajátos páncéljainak és frizuráinak örülhetünk majd öt zeneszám társaságában. Megjelenés április 1-jén!
Ragnarok Odyssey ACE már rögtön a nyugati premier napján gazdagodik majd több letölthető tartalommal is, így aki szeretné, már az első napokban bővítheti a kérdéses akció-szerepjáték tartalmát.'>
3 hozzászólás

rDAVE

10 éve, 10 hónapja és 24 napja

Baz... Először a játék jöjjön. röhögő smiley Azért az ingyenes tartalmakat bezsebelem majd, hátha jól jön még egyszer.

válasz erre

fantis6

10 éve, 10 hónapja és 24 napja

szép lépés mosolygó smiley

válasz erre

juhaszandor

10 éve, 10 hónapja és 24 napja

Elég rendes tőlük, hogy ennyi cuccot adnak. még ha nem is mindet ingyen, de elég alacsony áron.

válasz erre
Ragnarok Odyssey ACE
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja