Lehullt a lepel a Pillars of Eternity 2: Deadfire három kiegészítőjéről

2018. április 26.
4.7551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Obdsidian Entertainment bejelentette, hogy három letölthető tartalmat is szeretnének kiadni a megjelenés után a Pillars of Eternity 2: Deadfire című szerepjátékhoz, melyek kapcsán már konkrét terveik vannak, amiket most velünk is megosztottak.

Mint kiderült, sorban az első bővítmény a Beast of Winter lesz, amit júliusban kapunk meg, és egy új sziget mellett egy másik dimenzióba is ellátogathatunk általa rengeteg új kaland, ellenfél és küldetés társaságában.

Szeptemberben aztán a Seeker, Slayer, Survivor című DLC-t kapjuk meg, amiben kőkemény Eora harcosok ellen mérhetjük majd össze tudásunkat tonnányi küldetés során, míg a The Forgotten Sanctum című harmadik bővítményben félelmetes Eora varázslókkal kell szembeszállnunk.

A három bővítményhez természetesen rögtön felvezették a Season Pass-t is, ami 25 dollárba kerül majd, és mivel a kiegészítők külön-külön 10 dollárba fájnak, ezért a bérlettel 5 dollárt spórolhatunk meg magunknak.
1 hozzászólás

Direktor

1 éve, 8 hónapja és 7 napja

Egyelőre a játékot is fenntartásokkal kezelem...

válasz erre
Pillars of Eternity 2: Deadfire
11.290 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljakylx profiljaMarduk profilja