Lehet, hogy nem lesznek örök barátok a Destiny Raid-ek tagjai

2014. október 06.
2.3081
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manter profilja, adatai
Manter
A Destiny-ben lévő Raid küldetésekbe való belépés egyelőre megköveteli, hogy egy barátokból álló csapatból alakítsunk egy Fireteam-et, ám a játékosok úgy gondolják, kényelmesebb lenne ha menet közben automatikusan szervezhetnének online csoportot.

A rajtaütéshez való opció a 20-as szint elérésekor jelenik meg, amikor a játék fő sztori küldetései véget értek. Általában a befejezése sok órát vesz igénybe.

Ugyanakkor a Bungie ódzkodik attól, hogy ne kelljen csapatot szervezni és játékidőt eltölteni a Raid-ekhez, mert ezeket a kihívásokat úgy építették fel, hogy a csapatmunkától függjön az egységek életben maradása. Ahogyan a Destiny blogon magyarázta a közösségi menedzser, David DeeJ Dague, nehéz megmondani, hogy egy ismeretlenekből álló csapat képes lenne-e befejezni a legtöbb rajtaütést. Ezt írta:

A Raid-et olyan gyilkosokból álló szilárd csapatnak tervezték, akik elkötelezettek egy sűrű és robbanásokkal teli feladvány megoldásában. A rajtaütő csapatok legtöbbje, akik győztesen kerültek ki a Vault of Glass-ból, kudarcra lettek volna ítélve, ha csak egyetlen gyenge láncszem lett volna közöttük.

Hozzátette, a kéréseket meghallgatták és egyelőre azon vannak, hogy megbeszéljék, hogyan tehetnék még kihívóbbá a játékot.
Destiny-ben lévő Raid küldetésekbe való belépés egyelőre megköveteli, hogy egy barátokból álló csapatból alakítsunk egy Fireteam-et, ám a játékosok úgy gondolják, kényelmesebb lenne ha menet közben automatikusan szervezhetnének online csoportot.'>
3 hozzászólás

kylx

10 éve, 4 hónapja és 10 napja

ezért van normál és nehéz beállítás más játékokban,nem?

válasz erre

totyak

10 éve, 4 hónapja és 10 napja

Egyszerűen mindkét opció kellene. Aki szeretne, az barátokkal menne, aki nem, azt meg összesorsolná a gép másokkal.

válasz erre

C64 fun

10 éve, 4 hónapja és 11 napja

Szerintem felesleges nekik alakítani, jól van ez kitalálva. A játékosok persze hogy másképp látják.mosolygó smiley

válasz erre
Destiny
9.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaGargameth profilja