Lego Harry Potter: Years 1-4: Launch trailer

2010. június 26.
3.5451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Ez a hét egyértelműen a LEGO Harry Potter: Years 1-4-ről szólt.

Hiába léptek piacra olyan nagy nevű produktumok, mint a Transformers: War for Cybertron vagy a Singularity, a Warner Bros. Interactive olyan marketinghadjáratot kerekített játéka köré, amely ellen esélye sem volt az Activision duójának. Naponta érkeztek az új videók, majd ezek megkoronázásaként az utolsó munkanapokon befutott a demó is, amelyet az érdeklődők bizonyára már rongyosra játszottak az elmúlt 1,5-2 nap alatt. Az alkotás Európában (így hazánkban is) már péntek óta kapható, az amerikai gamereknek pedig keddig kell várniuk rá.

Megjelenéskor illik egy úgynevezett launch trailerrel is színre lépni, és a Traveller's Tales nem is kívánt ellenszegülni ennek a hagyománynak. A kipróbálható verzió után nem sokkal elárasztották az internetet a lentebb megkukkantható mozgóképpel, amelyet a várakozásnak megfelelően launch trailer címszó alatt vettek nyilvántartásba. A képkockáktól pontosan azt kapjuk, amire számítunk, azaz közel 2 perces játékidőt, amely nem túl hosszú, de nem is túl rövid, azaz pont ideális hangulatkeltőnek. Emellett a szokásos feliratok, gameplay jelenetek is megjelennek, méghozzá a már jól ismert Harry Potter-zenetéma kíséretében.
#tv#
LEGO Harry Potter: Years 1-4-ről szólt.'>
1 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

15 éve, 5 napja

[Tiltott felhasználó!]

LEGO Harry Potter: Years 1-4
7.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja